Sokezer család kapja meg a napokban a napelem-támogatást segítő pályázat támogatói okiratát

Az időközben kialakult infláció és devizaárfolyam változások miatt sokaknak önerőre lesz szükségük a megvalósításhoz

Háztartások ezrei kapták már meg, vagy kapják meg a napokban sikeres napelempályázatuk támogatói okiratát. „A bírálatok és a kiértesítés a tervezettnél hosszabbra nyúlt ideje miatt több adminisztratív dologra is oda kell figyelnie a pályázóknak, és az is szinte biztos, hogy a 100%-os támogatási intenzitás ellenére sokaknak önerővel kell kiegészíteniük a kivitelezés költségeit a tavaly óta felerősödött infláció, illetve a devizaárfolyam-változások miatt” – hívja fel a figyelmet Szarka Zoltán, az Assix Intersolar üzletfejlesztési igazgatója.

Közel 43 ezer háztartás pályázott sikerrel a tavaly kiírt lakossági napelemes rendszerek támogatása pályázaton. A tervezettnél hosszabbra nyúlt bírálati és értesítési ciklus miatt a legtöbben a napokban kapják meg a támogatói okiratot. Amennyiben nem emel kifogást a támogatást elnyerő háztartás tíz napon belül, a támogatás életbe lép, tehát meg kell kezdeni a megvalósítást. „Sokan meglepve tapasztalják, hogy a támogatói okirattal szinte egyidőben kapnak a rendszerben értesítést, hogy 30 nap múlva esedékes a záróbeszámoló. Ettől nem kell megijedni, csupán arról van szó, hogy időben összecsúsztak a pályázati mérföldkövek” – mutat rá Szarka Zoltán, az Assix Intersolar üzletfejlesztési igazgatója. „Mi is most kértünk állásfoglalást a kiíró szervezettől, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy ezt a határidőt ki fogják tolni, tehát a nyertesek most nyugodtan koncentráljanak a napelemes rendszer megvalósítására” – javasolja a szakértő.

Önerővel is megéri

A másik – az előbbinél sokkal „érzékenyebb” változás a költségvetésben lesz. A pályázati kiíráskor beadott kalkulációk ugyanis jellemzően 10-12 hónapja készültek, amelyeket a kivitelezők jelentős része a jelen gazdasági körülmények között nem lesz képes tartani. „Sajnos az elmúlt szűk egy évben tapasztalt devizaárfolyam-változások, valamint inflációs hatások miatt szinte biztos, hogy minden nyertes esetében meg fognak nőni a kivitelezési költségek” – hívja fel a figyelmet Szarka Zoltán. Az Assix Intersolar becslései szerint ez egy átlagos háztartási napelemrendszer esetében 20-30% is lehet, tehát a mostani árak alapján a nyerteseknek néhány százezer forinttal ki kell egészíteniük a kivitelezéshez szükséges költségvetésüket. „Ezzel együtt is bőven megéri a napelemes rendszereket kivitelezni, tehát senkinek sem javasoljuk, hogy visszaadja a nyertes pályázatát” – emeli ki az Assix Intersolar szakértője. „A mai energiaárak mellett 3-4 havi rezsiköltség csupán az a volumen, amelyet a nyerteseknek várhatóan önerőből kell finanszírozniuk, tehát igen gyors megtérülésről, és a napelemrendszerek birtokában hosszú távon „féken tartható” rezsiköltségekről beszélhetünk”.

A jó szakember továbbra is nagy kincs

Az Assix Intersolar tapasztalatai szerint az óriási érdeklődés miatt a kezdetben tapasztalt szakemberhiány kezd mérséklődni, és a pályázatok befejezési határidejének kitolása miatt nem kell attól tartani, hogy a családok kicsúsznának a határidőkből. A cég várakozásai szerint a most nyertes és megkezdett napelemrendszer telepítések során a cégek nagy biztonsággal tudják majd tartani a szerződésben vállalt határidőket, amennyiben saját beszerzési forrással vagy raktárkészlettel rendelkeznek. Egyre erősebb trend ugyanis az eddig soha nem tapasztalt „villanyszerelési anyaghiány”. Eddig a napelemes piacon a kiegészítőszerelék-anyagok ellátása biztosított volt, ugyanakkor a piacra szakadt óriási megrendelésállománynak köszönhetően, alap védelmi dobozok is hiánycikké válhatnak. „Annak érdekében, hogy a megfelelő színvonalú szakembergárda rendelkezésre álljon, több kezdeményezést is látunk a piacon. Az Assix Intersolar például a Székesfehérvári Szakképzési Centrum idén ősszel induló napelem telepítői és karbantartói speciális képzését támogatjuk szakmai partnerségben. Az új kiegészítő képzés az általános villanyszerelő, erősáramú technikus, vagy akár a gyengeáramú technikus képzést végzettek számára nyújt lehetőséget a napelemes rendszerek szakszerű telepítéséhez, üzemeltetéséhez és karbantartásához kapcsolódó speciális ismeretek elsajátítására” – emeli ki Szarka Zoltán.