Sokan naponta visszajárnak az Ökumenikus Segélyszervezet ünnepi szeretetvendégségére

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezte hagyományos adventi-karácsonyi melegétel-osztását. Öt napon át, december 19. és 23. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára.

December 21-én, csütörtökön az ételosztást támogató E.ON csoport, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai, önkéntesei osztották ki az ételadagokat. A menü ezúttal sertéspörkölt volt tésztával, savanyúsággal, járt hozzá kenyér, tea és még sütemény is. Az ételosztásba önkéntesként olyan ismert hazai énekesek is bekapcsolódtak, mint Péter Szabó Szilvia és Vastag Csaba.

Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Marketing és Kommunikációs Osztályának vezetője a mai ételosztást támogató vállalat nevében elmondta: „Az E.ON örömmel támogatja az év végi ünnepi segítséget, hiszen fontos, hogy fény és meleg jusson minden gyereknek, nagycsaládnak, idős embernek. Már sokadik éve támogatjuk az Ökomenikus Segélyszervezet ételosztó, vendéglátó kezdeményezését. Szeretnénk, ha sokaknak az ünnepeket egy picit szebbé, fényesebbé varázsolhatnánk.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: „Példamutató az E.ON szerepvállalása a Segélyszervezet munkájának támogatásában. Az elkötelezett és hosszú távú partnerség teremti meg az igazi alapot a rászorulók kiszámítható és rendszeres támogatására, azaz a valós esélyteremtésre. A mai ételosztás az E.ON anyagi támogatásával valósulhatott meg. Az 1000 fős szeretetvendégség lebonyolításában különösen nagy segítség volt az is, hogy a vállalat munkatársai önkéntesként is tevékenyen részt vettek az adagok kiosztásában.”

A fővárosi ételosztás kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez. A karitatív szervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni!