Sokan egész nyáron nem mennek strandra, hogy ne kelljen fürdőruhára vetkőzniük


Önutálattól lehet sikertelen a fogyás

Javában tombol a nyár és a strandszezon, sokaknak azonban ez az év leggyötrelmesebb időszaka. Ők azok, akik előre rettegnek a nyártól, amikor fürdőruhát kell húzniuk és mások előtt megmutatni a testüket.

Az életvezetési tanácsadó szerint sokan már-már az önutálatba sodorják magukat, olyannyira nem képesek elfogadni önmagukat. Az életvezetési tanácsadó szerint a legtöbb esetben pszichés problémákra vezethető vissza az önelfogadás hiánya.

„Nehezebb levetkőzni és kimenni a strandra megmutatni a testünket, ha nem fogadjuk el önmagunkat, és ezzel a testünket sem, mert ez a két dolog kéz a kézben jár. Az önelfogadás ugyanis azt jelenti, hogy elfogadom magam belül is és kívül is, ahogyan kinézek, az esetleges plusz kilóimmal, hurkáimmal együtt. Ha a személyiségem többi részét sem fogadom el, gyakran a testemmel is lesz problémáim” – fejtette ki Bús Tímea, az IdealBody életvezetési tanácsadója.

A szakértő szerint a legjobb női problémának ez a jelenség, mert túlnyomó többségében a nők azok, akik nem mernek levetkőzni és megmutatni magukat.

„Ez nem is csoda, hisz egy egész iparág épül arra, hogy hogyan legyünk karcsúbbak, legyen szó itt a zsírleszívásról vagy a különböző testtekercselésekről. Ennek ugye az egyik szezonja a nyár, hiszen mindenki erre készül, de már januárban kezdjük a fogadalmakkal. A következő fogyókúrás időszak a tavasz, amikor szép elkezdenek lekerülni a mindent takaró ruhadarabok” – tette hozzá a tanácsadót.

Bús Tímea szerint erre a jelenségre csak ráerősít, hogy a közösségi médiában hatalmas versenyfutás a tökéletes hajszolásában, ami nagyon kedvezőtlenül befolyásolja a nők önképét.

„A felé a közösségi média szórakoztatóebben sugallja, hogy milyennek kellene lenni és ehhez megfelelő nők milyenek vagyunk. Annak a felvállalása, hogy nem vagyok tökéletes, nagyon sok embernek nehézséget okoz. Az állandó összehasonlítás az általunk látott és tökéletesnek beállított képpel, nem reális elvárásokat támaszt bennünk saját magunkkal szemben. Csupán néhány olyan oldal van, ahol a valóságot is láthatjuk, mondjuk, hogy például Jennifer Lopeznek is van narancsbőre, ami teljesen természetes, hiszen negyven fölött nagy eséllyel magunkon is találkozunk vele. Ebben a korban a hormonális változások miatt is eleve nehezebb a fogyás, mint ahogyan egy lehetséges pajzsmirigy-problémával is. Alapvetően azonban kis százalékban oka a túlsúlynak egy egészségügyi probléma, a kutatások szerint az esetek úgy 85-95 százalékában pszichés eredet áll mögötte, rossz környezeti szokások és berögzött minták.”

Gyermekkorban gyökerezik az önelfogadás hiánya

Az életvezetési tanácsadó szerint sokan gyerekkorukból hozzák magukkal az önelfogadás hiányát, ami miatt szégyellik a testüket is.

„Ha annak idején azt éltük meg a szüleink részéről, hogy nem fogadtak minket igazán, ezt visszük tovább a felnőttkorunkba is. És ahogyan a személyiségünk bizonyos részeit nem tudjuk elfogadni, úgy a testünknek bizonyos részeit sem tudjuk elfogadni. Nagyon gyakori, hogy ezeket a testrészeinket takargatjuk, például a narancsbőrünket, mert szégyenérzetünk van tőle. Az is előfordul, hogy valaki egész nyáron nem megy strandra és nem vetkőzik le, mert cikinek éli meg a testét. Ennek az előszobája, hogy önmagunkat is annak éljük meg. Ehelyett gondoljunk inkább pozitívan arra, hogy mire képes a testünk, milyen összetett belső folyamatokat végzünk, hogyan mozgunk, érzékelünk. De megélhetjük a testünk által a kreativitásunkat és a gyönyört is tudunk törődni a testünkkel azáltal, ahogyan eszünk és alszunk. Ha így, kicsit tudományosabban nézünk a testünkre, más lesz a viszonyunk vele” – magyarázta Bús Tímea.

A szakember szerint több olyan módszer is van, amivel fejleszthetjük az önelfogadást és az önszeretetet, ilyen például, ha írásban megdicsérjük magunkat és ezt vissza is olvassuk magunknak, vagy hálát adunk a testünknek bizonyos funkciókért. Az egyik leghatékonyabb módszer pedig a szomatodráma.

„Ha nem is vagyunk megelégedve magunkkal, olyan pontokat, amelyeket értékelünk és fontosnak tartunk. Ha sportolunk és aktívak vagyunk, az is nagyon sokat tesz ahhoz, hogy pozitív legyen az énképünk. Ha megpróbálunk jelen lenni minden pillanatban és élvezni, ahogy a friss levegőt beszívjuk, ahogy érezzük az ízeket, ezek az apróságnak remek dolgok is sokat jelenthetnek, hiszen általában nem így viselkedünk önmagunkkal. Sok fogyókúra azért hal el, mert egy önutálatban kezdjük el. Az az igazán jó indulópont a fogyáshoz, ha objektíven próbáljuk látni magunkat, amikor azt nézzük, ami van, legyen az narancsbőr, plusz kilók vagy bármi negatívum, de csak a kritikákkal és az önutálattal nagyon nehéz lenne elérni. Mellette meg kell találni az akár legapróbb pozitívumot is. Sokszor szakemberre van szükség, hogy közel kerüljünk a saját testünkhöz. Ez pedig elengedhetetlen, mert testi tüneteknk is lesz, ha nem fogadjuk el magunkat. Innen nézve már maga a túlsúly is egy tünet.”

Az IdealBody életvezetési tanácsadója szerint a változás apró, de határozott és megtervezett lépésekkel kell kezdenie annak, aki nincs kibékülve önmagával és valóban tenni is szeretne a cél érdekében.

„Amit mi is könnyen megtehetünk, hogy új szokásokat építünk be a mindennapjainkba. Lehet ez a szokás az is, hogy  egy-egy étkezést kiváltunk. Hiszen az, hogy egy nő szépnek akarja érezni magát fürdőruhában, az egy teljesen normális dolog. Ehhez több különböző szokást lehet, hogy meg kell változtatni. Lehet, hogy az étkezésünket át kell variálnunk, a csipszet lecserélni csipszre, sokkal több vizet kell inni, és nem ihatunk cukros üdítőket, mert ezek nem segítik, hogy jól nézzünk ki a fürdőruhában. Az étkezés kiváltására tökéletes lehet egy  diétás fehérjeturmix vagy egy  diétás leves mondjuk az IdealBody kínálatából. Nyáron, például, ha egy vacsorát kiváltunk egy áfonyás fehérjeturmixszal, akkor lesz egy teljes értékű étkezésünk és nem kell hozzá két órát a konyhában állni. Ebben persze nagyon fontos, hogy tervezzünk és tudatosak legyünk. De ahhoz, hogy változás álljon be az életünkben, magunkat is oda kell tennünk. Sokan úgy szeretnének változást, ők maguk nem akarnak változtatni. – tette hozzá a szakértő.