Slágervárományosnak kikiáltott dalt hozott az olasz dj/producer, Gabry Ponte

A 2023-as masszív évkezdését követően, amikor David Guetta és Bebe Rexha „I’m Good (Blue)” című számának átdolgozásával 25 év után ismét a globális slágerlisták élére került, Gabry Ponte a Spinnin’ Recordson égisze alatt, most megérkezett „Dance Dance (feat. Alessandra)” című kislemezével.

Az 1998-as nagy áttörést hozó „Blue”, amelyet Eiffel 65 nevű produkciójával adott ki és több mint 8 millió példányban kelt el világszerte, elindította őket a 2000-es European Music Awards-on a “világ legjobb olasz előadója” cím elnyeréséig vezető úton, melynek köszönhetően Gabry Ponte viharszerűen meghódította a világot. A Grammy-jelölt és többszörös platinalemezes producer több mint 2 millárd streamet gyűjtött már össze a Spotify-on, a világ 3 legtöbbet streamelt olasz előadója lett a Måneskin és Meduza mellett, és a # 61. helyet is megszerezte a hírhedt DJ MAG Top 100 listán 2014-ben.

Az adrenalin-növelő klasszikusairól és motiváló modern slágereiről ismert olasz dj/producer olyan nevekkel dolgozott együtt a közelmúltban, mint R3HAB, Mike Williams, Sam Feldt, Timmy Trumpet és Blasterjaxx. A LUM!X-szal közös Thunder és Monster című trackjei több mint 346M és 260M Spotify streamet generáltak, míg a Timmy Trumpet-tel közös Mad World több mint 108M streamet hozott a konyhára.

Az idei évet egy bomba kollaborációval nyitja melyben az énekes-dalszerző Alessandra, kísérteties és addiktív vokálszekciója egészíti ki a Dance Dance fülbemászó dallamait. A stockholmi származású énekesnő olyan slágerekben tűnt fel, mint Robin Schulz és a KIDDO közöse az „All We Got”, amely több héten át az első helyen szerepelt az európai rádiókban, vagy a Your River című szóló kislemez, amely több mint 1 millió Spotify streamet zsebelt be. Karaktere olyan színpadias és egyedi személyiséget sugároz, mint David Bowie és Kate Bush.

Ezúttal egy lélegzetelállító és frissítő pop-dance felvételbe gyúrva egyesült Gabry Ponte és Alessandra zenei tehetsége, ami az idei év egyik slágervárományos felvételeként aposztrofálható. A „Dance Dance” kétségkívül fülbemászó és pezsdítő ütemei tökéletes egységet alkotnak Alessandra egyedi hangjával, amely inspirál és energiát ad.

NÉZD MEG ITT!

Exkluzív podcastok a BEGURULVA és a PODCARS oldalakon!