Segítség érkezett a kriptovilág megértéséhez



Forradalmi időszakban a kriptózás, ezért fontos, hogy megértsük a működését

Aggódsz amiatt, hogy a nehezen megszerzett pénzed folyamatosan veszít az értékéből? Keresed rá a megfelelő ellenszert? Szeretnéd megérteni a kriptovalutákat? Mamár egy digitális világban élünk. Számos olyan korábbi rendszer, amit régen használtunk, mára már elavult. Az internet a mindennapunk részévé vált, a 2020-as év pedig a kriptovaluták terén is jelentős változást hozott. Az internet pénzeként tekintenek rá, és aki haladni akar a korral, annak elengedhetetlen, hogy megfelelő és alapos tudást szerezzen róla, mint a jövőbeli egyik lehetséges alternatíváról.

2020-a új fordulatot hozott. A pandémia megváltoztatta az életünket, és ez felerősítette az érdeklődést a kriptovaluták iránt.

„Rengeteg új pénzt nyomtattak az utóbbi időben, hogy életben tartsák a gazdaságot. A pénz így sokkal nagyobb mértékben kezdett el inflálódni, és ez mindenre és mindenkire hatással van/volt. A bankok és a nagy, intézményi befektetők is érdeklődni kezdtek a más természetű digitális fizetőeszközök, a kriptovaluták iránt, és két év elteltével ott tartunk, hogy – az USA-ban és az EU-ban is – hamarosan megszületnek az erre a pénzügyi területre vonatkozó szabályozások. 2017-ben, amikor a még mai is nagyon volatilis bitcoin árfolyama nagyot zuhant, akkor még mindenki menekült tőle, valami nagyon rossz dolognak tekintették. Mára már számos nagy pénzintézet is rájött, hogy nem lehet egyszerűen „beszüntetni”, ez már itt marad velünk, ezért inkább megpróbálnak részt venni az új rendszerben és hasznot húzni belőle” – mondta Pinke Attila blokklánc- és kriptovaluta szakértő.

A „hodl taktika”

Az egyik módja a kriptózásnak a „hodl” (az angol hold – tartani szóból ered), melynek lényege, hogy tartani kell, amit korábban megvásárolt az ember. Ez természtesen csak a fundamentálisan erős kriptovalutákra vonatkozik, mint például a bitcoin.

„Aki az előző években, bármikor vásárolt digitális fizetőeszközt, azaz bitcoin-t – mindegy, hogy 2013-ban vagy 2018-ban – még mindig pluszban van. Pedig nem tett mást, csak tartotta. Idővel többen azt vették észre, hogy a kemény munkával megkeresett pénzük, amit a bankba vagy a „párna alá” tesznek folyamatosan veszít az értékéből. De itt van a bitcoin, ami tartja, sőt növeli az értékét, ezért sok, szegényebb országban a túlélést is jelentheti. El Salvador volt az első olyan ország, amely tavaly hivatalos pénzeszköznek fogadta el a bitcoin-t. Ott a lakosság fele már rendelkezik bitcoin címmel, míg bankszámlája csak a lakosság 30 százalékának van” – tette hozzá a kriptovaluta szakértő.

A digitális arany, amiből 2140-ben születik meg az utolsó darab

A gazdasági fejlődésben lemaradt, elszegényedett országokban óriási lépést jelent, hogy az emberek bekapcsolódhatnak a világ pénzügyi rendszerébe, elég hozzá egy okostelefon és internetkapcsolat.

„Ez egy decentralizált digitális valuta, ami akár 10 perc alatt a világ másik felén lehet. Ezért is titulálják ezt a digitális aranynak, mert épp olyan értékekkel rendelkezik, mint az arany, csak sokkal mobilabb. Igaz, az aranynál nem tudjuk, hogy mennyi van még a földben, de a bitcoint a protokoll 21 millióban maximalizálta. Jelenleg 19 millió van már forgalomban és még 2 millió kerül ki, de ez a folyamat lassul. Olyannyira, hogy a 21 milliomodik bitcoint 2140-ben fogják kibányászni” – árulta el Pinke Attila, aki azt is hozzátette: a bitcoin másik nagy előnye, hogy nincs kiszolgáltatva sem az emberi tényezőknek, sem a kormányoknak vagy egyéb hatóságoknak, mivel decentralizált és ezért nem lehet a rendszerébe csak úgy „belenyúlni és lekapcsolni”.

Három könyv, ami segít megérteni ennek az új rendszernek a működését

A kripto világról egyre többen, egyre többet szeretnének tudni. Ebben segíthet az a tavaly év végén megjelent könyvcsomag, amit erre a linkre kattintva érhetsz el: kriptoskönyvek

„Ennek alapja egy most naprakész könyv, amiben persze a kezdetekkel is foglalkozom, hogy az emberek megértsék ezt a világot. Egy olyan átfogó, a kriptovaluták megértését segítő anyagot szerettem volna írni, amit a teljesen kezdők is megértenek, de a haladó szinten lévők is tudnak belőle profitálni. A „Kriptovalutákról érthetően mindenkinek” nagyon olvasmányos, ábrákkal segít megértetni a kriptovilág működését. A „Gyakorlati útmutató” címet viselő füzet már egy olyan ismeretanyag, aminek a segítségével el lehet indulni, miután megértettük az alapokat a könyvből. A “Kritposzótár” pedig azért jött létre, mert ennek a területnek nem könnyen érthető a nyelvezete a sok angol kifejezés miatt. Magyarországon eddig nem volt ilyen könyv formájú szótár, így ez egészen egyedülálló” – mondta a kiadványok szerzője, aki saját YouTube-csatornájára minden hétköznap egy friss, fél órás videót tölt fel a kriptovaluták és a blokklánc világának legfrissebb híreit magyarázva.

A kriptovaluta szakértő szerint egy forradalmi időszakról beszélhetünk. A kripto még csak 13 éve van velünk, míg az aranynak többezer éves történelme van, ennek ellenére a bitcoin piaci kapitalizációja ilyen rövid idő alatt már az arany kb. 10%-át elérte.

„Kis túlzással: ma már szinte csak akkor offline valaki, ha vacsorázik a családdal (vagy akkor sem). A telefonon, a laptopon, a tableten lógunk egész nap, így ebben a digitális világban „elavult dinoszaurusznak” tűnik a régi fizetési rendszerünk. Kellett valami, ami fel tudja venni a tempót, és így kerültek képbe a kriptovaluták. Egyre nagyobb létjogosultságuk van, ezért is alakult ki az a helyzet, hogy 2020 után már egyre komolyabban veszik őket. Már nem kinevetik, mint régen, hanem rájöttek, igénye van rá az embereknek, és ennek megfelelően kell kezelni őket” – zárta gondolatait Pinke Attila.