Segélykiáltás az ártatlanokért – A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjátéka

Az idei évadunk egyik kiemelt eseménye a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégjáték-sorozata lesz: október 6–8. között a Sardar Tagirovsky által rendezett nagy sikerű Raszputyin című előadást láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség. Szőcs Géza drámája egy történelmi látlelet a kollektív európai és globális lelkiismeretünkről, mely az ukrajnai háború tükrében aktuálisabb, mint valaha.

A darab arról szól, hogy a különleges, látnoki képességekkel rendelkező Raszputyin – vízióira hallgatva – megpróbálja megakadályozni az első világháború kitörését. Felkeresi a korabeli Európa vezetőit, többek között II. Miklós cárt, II. Vilmos császárt, Ferenc József császárt, V. György angol királyt, ám azok nem hallgatnak rá, nem törődnek jóslataival.

Sardar Tagirovsky rendezői víziójában Szőcs Géza nagy lélegzetű, történeti ihletésű látomás-drámája elemi erővel ható színpadi látomássá emelkedik, mely a kortárs színház esztétikai eszköztárával állítja elénk a történelem kérlelhetetlen törvényszerűségeivel küzdő látnoki hős-értelmiségit – nyilatkozta az előadásról Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója az előadás 2019-ben tartott bemutatója után. Akkor a közelgő Trianon-évforduló tette különösen hangsúlyossá a Szőcs Géza által megálmodott Raszputyin-alakot, aki megpróbálta elkerülni a világháborút, amely Európa, és ezen belül a magyar nemzet kataklizmáját is magában hordozta. Ma újabb véres háború dúl a szomszédos Ukrajnában, melyet a társulatvezető szerint hiába próbált megelőzni megannyi jövőbe látó „Raszputyin”, a világ hatalmasai ezúttal is más megfontolások alapján hozták meg döntéseiket. Valakiket most is a harcvonalba küldenek, tömegsírokba hantolnak, menekülni kényszerítenek a hatalmasok, ebben a kontextusban pedig egyre fontosabb a „Soha többé ne hagyjuk megismétlődni!” figyelmeztetés, a történelem keresztjeire feszített ártatlanokért való segélykiáltás. Ezt teszi a művészet eszközeivel a Raszputyin című előadás.

„Gyakran eszembe jut, hogy milyen lett volna, ha nem hal meg annyi ember a 20. század során. Milyenek lehettek a nagyszüleim, a dédszüleim barátai és rokonai, akik nem élték túl a nehéz időket? Megannyi fájdalmas kiáltás tűnt el a múlt században, és akár a mi századunkban is. Vagy akár tavaly. Idén. Mindig is azt képzeltem, hogy mi emberek képesek vagyunk meghallani ezeket az elveszett hangokat a képzeletünk és az együttérzésünk segítségével. Hiszen nem mindig az a lényeg, hogy pontosan hogyan történt valami… nem az a lényeg, hogy mennyire mérjük fel pontosan a történelmet, hanem, hogy mi milyennek éltük meg az életben az igazságunkat, az igazságainkat. Ahány ember és nemzet van, annyi igazság akad… Ez az előadás egy megemlékezés is egyben a mindenkori ártatlanokért, vagy olyanokért, akik nem ragadtak volna fegyvert, ha lett volna választásuk” – nyilatkozta a rendező az előadásról.

A produkció Szőcs Géza drámájának magyar nyelvű ősbemutatójaként került színpadra 2019 októberében, miután korábban olasz, illetve orosz nyelven is bemutatták már. Azóta sokat turnézott, és sok pozitív kritikát kapott; a Raszputyint alakító Rappert-Vencz Gábor a legjobb férfi főszereplő díját, a Harag György Társulat pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiváló társulati munkáért járó díját nyerte el a 2020-as kisvárdai fesztiválon.

Sardar Tagirovsky első hivatalos színházi munkája a Sepsiszentgyörgyön rendezett Meggyeskert volt, mely a 2015-ös POSZT-on elnyerte a közönségzsűri, három színésze pedig a legjobb alakításokért járó díjat. 2016-ban Tagirovsky megkapta a 35 év alatti rendezőknek adható Játéktér-díjat, és még ugyanabban az évben az ugyancsak nálunk rendezett Úrhatnám polgár című előadása öt díjat kapott a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján. 2018-ban, szintén Kisvárdán, három díjat nyert a Chioggiai csetepaté című ugyancsak sepsiszentgyörgyi Tagirovsky-előadás, és ez a produkció kapta a Kritikusok díját is 2018-ban, a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriában.
A jegyeket személyesen a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon lehet megvásárolni. A jegypénztár nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefon: 0728-0863336 vagy 0267-312104.

A jegyeket személyesen a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában, illetve online a biletmaster.ro honlapon lehet megvásárolni. A jegypénztár nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefon: 0728-083336 vagy 0267-312104.