Saul gyermekei emlékprogram – Az első év


 
A Oscar-, Golden Globe-díjas, Cannes-i nagydíjas magyar film, a Saul fia alkotói, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral együttműködve egy évvel ezelőtt jelentették be a Saul Gyermekei Emlékprogram elindítását. A Saul Gyermekei Emlékprogram célja, hogy összegyűjtse a holokauszt több mint 100 ezer magyar állampolgárságú gyermekáldozatának nevét, felkutassa történetüket és tisztázza sorsukat.
 
Az első évben végzett munkáról az Emlékprogram képviselői 2019. június 30-án, vasárnap a budapesti Goldmark teremben számoltak be a közönségnek. Az eseményen részt vett és felszólalt Nemes Jeles László, az Emlékprogram fővédnöke. Bevezetőjét a gyermekáldozatok összegyűjtött képeinek megrázó erejével kezdte, majd így folytatta. “Sokan kérdezték már, hogy miért egy fiktív szereplőről írtam forgatókönyvet és készítettem filmet. Az igazi történetek viszont csak akkor maradnak fent, ha van valaki, ha van egy túlélő, aki elmondja őket. A legtöbb megölt gyermek után azonban nem maradt senki, hogy beszéljen. Helyettük kell elmondani a gyerekek el nem mondott történeteit.” – fogalmazott a Saul fia c. film rendezője. Rajna Gábor, a film egyik producere szerint: ” Még a túlélő felnőttek visszaemlékezései is nehéz olvasmányok. A halott gyermekek történetei azonban mindennél felkavaróbbak.”
 
Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főigazgatója ismertette a program keretében a Magyar Zsidó Múzeumban megtekinthető “100 000 – gyermeksorsok” című időszaki kiállítást. Ezt követően bemutatta a gyermekáldozatok sorsát megörökítő kétnyelvű honlapon (saulgyermekei.hu) található áldozati profilokat, kisfilmeket, tematikus anyagokat. “Múzeumunk már a holokauszt alatt, 1942-ben megkezdte az áldozatok nevének összegyűjtését. Felhívásunk hatására egy év alatt közel ezer gyermekáldozattal kapcsolatban jelentkeztek nálunk. Egykori szemtanúk és barátok, túlélők és családtagok juttatták el hozzánk a meggyilkolt gyermekek történeteit, a megmaradt dokumentumokat, fényképeket. ” – mondta az intézmény vezetője.
 
Vági Zoltán, a film és az Emlékprogram történész szakértője a hazai és külföldi gyűjteményekben, levéltárakban, emlékhelyeken folyó történeti kutatásokat ismertette: “Összesen százezer magyar csecsemő, bölcsődés, óvodás, kisiskolás és tinédzser után nyomozunk. Az elmúlt évben már több mint tízezer Magyarországon megölt, vagy a náci táborokba deportált áldozattal kapcsolatban találtunk dokumentumokat, adatokat.” – összegezte az első év eredményeit a történész.
 
A Saul Gyermekei Emlékprogram munkáját már eddig is számos külföldi (holland, brit, amerikai, német, szlovák, lengyel stb) partnerintézmény segítette közreműködésével. A kutatást többek között az Európai Unió és Németország Külügyminisztériuma támogatta. Az Emlékprogram továbbra is várja a magyar gyermekáldozatokkal kapcsolatos információkat, dokumentumokat, fotókat. A gyermekeket a saulgyermekei.hu és a milev.hu honlapokról letölthető adatlapokon lehet bejelenteni.