Saoirse Ronan megnyugodott

Emma Watson, Saoirse Ronan, Eliza Scanlen and Florence Pugh in Columbia Pictures’ LITTLE WOMEN.

Azt hihetnénk, Saoirse Ronan számára természetes közeg a film. 12 évesen kezdte; még alig múlt 25, és már háromszor jelölték Oscar-díjra: mindig biztos kézzel, határozott ízléssel választja a legjobb filmeket, és kaméleonként változik úgy, ahogy a szerepe kívánja. De ő azt mondja, mégis mindig szorongással, ijedtséggel telnek számára a filmezés napjai. Vagy legalább is: eddig így volt.

– Még a Lady Bird forgatásán is minden nap azzal keltem, hogy „biztos ügyetlen vagyok. Miattam lesz rossz az egész film”. Tényleg így volt! – vallotta be a Variety újságírójának. – Folyton az anyukámat meg a barátaimat hívtam, azzal traktáltam őket, hogy nem tudom megcsinálni, amit kellene. A Kisasszonyok (Little Women, hazai bemutató: január 30.) volt az első alkalom, hogy pontosan a helyemen éreztem magam. Természetesen jött a figura, amit játszom, és egy pillanatig sem féltem.

A 19. században négy lánytestvér küzdelmeit és szerelmeit elbeszélő történetben Ronan régóta nagyon szerette volna eljátszani a lázadó, megzabolázhatatlan, művészi álmokat dédelgető Jót.

– Úgy illet rám ez a szerep, mint kéz a kesztyűbe. Magától értetődő és nyilvánvaló volt – nyilatkozta a színésznő. – De úgy láttam, hogy a testvéreimet játszó színésznő, Emma Watson, Florence Pugh és Eliza Scanlen számára is így volt. Ahogy felvettük a jelmezt, nem kételkedtünk többet: mi voltunk a March-lányok.

IC Press