Sam Ryder – SPACE MAN

Kétségkívül Sam Ryder jegyzi az utóbbi évek egyik legnagyobb zenei sikertörténetét: a brit énekes-dalszerző 2020-ban, a világjárvány alatt a zenélésben talált menedéket, majd idővel feldolgozásokat kezdett el megosztani a neten. Az újragondolt verziók ’virális’ gyorsasággal lettek felkapottak, miközben TikTok csatornája pillanatok alatt az egyik legkedveltebb profil lett a platformon. Videóit olyan világsztárok osztották már meg – a teljesség igénye nélkül -, mint Justin Bieber, Sia vagy Alicia Keys.

Sam tavaly egyszer csak, minden előjel nélkül megjelentette „Whirlwind” című felvételét, a fogadtatására pedig senki nem számított: a kiadvány azonnal megahit lett, a hallgatók mellett pedig a szakma is felkapta fejét a friss tehetségre. Innen nem volt megállás, ugyanebben az évben „The Sun’s Gonna Rise” címmel mutatta be popos hangzású kislemezét, melynek lüktető, őszinte dalai mostanra több mint 100 milliós streamet generáltak világszerte.

„Space Man” pedig tökéletes folytatása Sam karrierjének, hiszen továbbviszi azt, amiért milliók imádják őt: a mély, valódi érzelmekkel teli szöveg és a karakteres vokál párosa egészen az űrig repít minket, az énekes pedig asztronautaként tesz szívszaggató vallomást. 

Nézzétek meg a dalhoz forgott kreatív klipet itt: https://www.youtube.com/watch?v=udsMTb2NIak&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=28