Saját rendezésű videóval jelentkezett az idén 15 éves Paddy and the Rats

15 éves lett idén a Paddy and the Rats, amit június 9-én ünnepelnek meg egy nagyszabású koncert keretein belül a Budapest Parkban.

Különleges műsorral készül a jubileumi nagykoncertre a Paddy and the Rats, ahol természetesen felcsendülnek majd a 15 év nagy slágerei, de a régi dalok mellett helyet kapnak új szerzemények is a repertoárban. Többek közt a most megjelent This Is Our Life című is, ami a napokban debütált egy nem mindennapi videoklip kíséretében. További érdekessége, hogy a kisfilmet a zenekar frontembere, Paddy írt és rendezte, és erről a következőképp mesél:

Ez a dal a barátságról, összetartásról szól, a gyenge győzedelmeskedéséről az erős felett, és ezt szerintem a legjobban a gyerekkori barátságon keresztül lehet szemléltetni. Az egész történet egy kis mese, ahol a képzelet keveredik a valósággal. Gyermekkorban még sok játékot valósnak élünk meg, főleg, ha legjobb barátainkkal játszunk egy nyári napon a szabadban. A lényeg, hogy együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat. Úgy ahogy azt a bandával is tettük az elmúlt 15 évben.”

Ehhez a zenekartagok a saját gyermekeiket és azoknak a barátait hívták segítségül, amiből egy vidám kis bolondozás kerekedett ki.

Paddy and the Rats – This is our Life: https://youtu.be/n0SquvN3ap4