Ryan Goslinghoz énekel új klipjében Gereben Zita

Novemberben új albummal jelentkezik Gereben Zita és zenekara, melyről a Ryan Gosling Mentsél Ki című számhoz forgatták le a nyári esték hangulatát felidéző klipet. A dal zenéjét az Emil.RuleZ! vokalistájaként, majd a Gringo Sztár tagjaként ismertté vált énekesnő és szerzőtársa, Horváth Tojás Gábor írta, a dalszövegét Hajós András.

A dalban Zita arról énekel, milyen is lenne, ha egy unalmas estén a lányok körül ügyetlenül legyeskedő férfiak gyűrűjéből nem más, mint maga a hollywoodi filmsztár mentené ki a történet főhősnőjét. A klipben a zenekar egy Duna-parti szórakozóhelyen játszik, miközben a történet főszereplője egy tökéletes férfit ábrázoló papírmasé bábuval járja a várost.

“A klipet augusztusban forgattuk, a nyár legmelegebb napján. Egynapos forgatást terveztünk, így már hajnalban kezdtünk a zenekarommal. Bár kissé fáradtan érkeztünk meg a helyszínre, mégis az első pillanattól kezdve nagyon jó hangulatban teltek a jelenetek felvételei. Amikor megláttam a klipben szereplő papírmasé bábut, rögtön eldobtam magam a nevetéstől. Speciális nap volt abból a szempontból is, hogy a forgatást egybekötöttük egy koncerttel, így a nap végén egy igazán jó buli kerekedett a közönséggel együtt! Fantasztikus stábbal dolgoztunk, Csák László rendezővel, Szeremi Balázs vágóval, Polgár Szent-Ivány Csaba és Gajdics Dávid operatőrökkel, Király Krisztina színésznővel és Kovács Viktória sminkessel.” – mesélte Zita a forgatásról.

A Ryan Gosling Mentsél Ki! Gereben Zita novemberben megjelenő, „Az én fesztiválom” című nagylemezének egyik beharangozó száma. Az albumon 13 vadonatúj szerzemény lesz hallható, s ahogy ez a dal, úgy a többi is egyfajta „szerep” az énekesnő számára, melyekben olykor érzelmesen, máskor pedig ironikusan tart tükröt a hallgatóság elé. A lemez anyagát a zenekar november 17-én az Akvárium Klubban mutatja be.

És hogy Ryan Gosling megjelenik-e a klipben? Ha megnézitek, kiderül…

 

Gereben Zita- „Az én fesztiválom“ lemezbemutató koncert

2017. november 17. Akvárium Klub

vendég: Hajós András

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/169458576960696