Rövidesen zárul a felnőttek képességeit vizsgáló PIAAC-felmérés

Válaszaival segítse a kérdezőbiztosok munkáját az április végéig tartó adatgyűjtésben!

Április végéig keresik fel a kérdezőbiztosok mindazokat, akik a felnőttek alapkompetenciáit – szövegértési, elemi olvasási, matematikai és IT problémamegoldó képességeit, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását – vizsgáló PIAAC-felmérésbe bekerültek. Az OECD által koordinált felmérés 33 országban már sikeresen lezajlott, Magyarország a felmérés harmadik hullámába kapcsolódott be. Hazánkban a témában ilyen nagyságrendű kutatásra még nem került sor.

2018. április végéig tart a PIAAC (Programme for the International Assessment of Adult Competencies – Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program) felmérés, amely azt vizsgálja, hogy mennyire felkészültek az emberek a tudásalapú társadalom új kihívásaival szemben. A magyarországi adatgyűjtés 2017 szeptemberében indult, és a legfőbb célja az alapkészségek (vagyis az olvasási és hétköznapi számolási készség, valamint a technológiai alapú problémamegoldás) vizsgálata – mindezek pedig azért lényegesek, mert más, magasabb szintű képességek elsajátítását segítik. Az adatgyűjtés során összesen 6000, matematikai-statisztikai módszerrel véletlenszerűen kiválasztott, magyarországi lakcímmel rendelkező 16 és 65 év közötti lakos kompetenciáit vizsgálják. Minden egyes mintába került személy hozzá hasonló emberek több ezer fős csoportját képviseli, és a nagyvárosok mellett Budapest valamennyi kerülete és a kisebb települések is reprezentáltak a mintában.

A felmérés egy számítógépen kitöltött háttérkérdőívből, valamint számítógépen vagy papíron egyaránt megoldható feladatokból áll. A háttérkérdőív a mérés résztvevőinek demográfiai, iskolázottsági és foglalkoztatási adatairól nyújt információt, a gyakorlati feladatsor pedig szövegértési, elemi olvasási, matematikai és az IT-környezetben való problémamegoldó képességet vizsgálja, illetve olyan feladatokból áll, amelyekhez hasonlóak akár a hétköznapi életben is előfordulhatnak. Az adatgyűjtésben való részvétel önkéntes.

A felnőttkorban végzett képességfelmérésnek a végzettségen alapuló mérésekhez viszonyítva több előnye is van. A több éve megszerzett diploma vagy más, végzettséget igazoló irat nem fejezi ki biztosan az egyénben rejlő potenciált. A PIAAC segíti az oktatási rendszerek hatékonyságának mérését az alapvető kognitív és munkaköri képességek fejlesztésében.” – mondta el Janák Katalin, a KSH Életminőség-statisztikai főosztályának vezetője.

Az OECD által koordinált nemzetközi felmérés 2008-ban indult, eddig 33 országban hajtották végre, Magyarország 2016-ban csatlakozott a programhoz.

A harmadik hullámban részt vevő országok – köztük Magyarország – első eredményeinek publikálása 2019-re várható. A PIAAC-mérés adatbázisa nyilvános és kutatható, és az adatbázison alapuló elemzések a foglalkoztatás-, valamint az oktatáspolitika – különösképpen a felnőttképzés – számára fontos következtetések levonására lesznek alkalmasak. A válaszadók adatait az adatvédelmi szabályoknak megfelelően azonosításra alkalmatlan módon tárolják, illetve bocsátják a felhasználók rendelkezésére.

A PIAAC a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kezdeményezésére jött létre. A tervek szerint a felvételt tízévenként megismétlik. A projektet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által alkotott konzorcium valósítja meg. A konzorcium vezetője a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, a felmérés lebonyolításáért a KSH felel.