Rovarszendvics és lebegő campus

– A MOME Ugrás a jövőbe! pályázatának győztesei

Izgalmas munkákat díjazott a MOME Ugrás a jövőbe online kreatív pályázatának zsűrije: a 7-10. osztályos pályázók koncepciói elgondolkodtattak, de iróniát is tükröztek. A nyertes pályamű rovaralapú élelmiszerekkel oldaná meg a jövő fenntartható iskolai étkeztetését. A díjazottak közé került egy, a mentális betegséggel küzdők életminőségét javító virtuális terápiás alkalmazás, egy úszó egyetemi campus és egy emberevő növény szereplésével tervezett, posztapokaliptikus tájban játszódó, a természetet a Földön újrateremtő játék is.

UGRÁS A JÖVŐBE!

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által meghirdetett, UGRÁS A JÖVŐBE! című online alkotói pályázattal az egyetem a 7-10. osztályos magyarországi és határon túli tanulókat és tanáraikat, illetve felnőtt segítőiket szólította meg: mutassák be a jövő világát, ahogy ők elképzelik, tervezzenek tárgyat, alkalmazást, szolgáltatást!

A versenyre több, mint 150 csapat jelentkezett, majd az első fordulón továbbjutott 10 csapat terveiket egy MOME designer hallgató és egy oktató segítségével fejleszthette tovább a második fordulóban. A pályamunkákat neves szakemberekből álló zsűri értékelte, melynek tagjai

  • Fülöp József, a MOME rektora, animációs producer és rendező,
  • Bényei Judit, a MOME Design- és vizuálisművészet-tanár képzését irányító szakvezetője,
  • Tasnádi István, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, drámaíró, forgatókönyvíró, rendező,
  • Hollósi Jázmin, a MOME elsőéves Média design hallgatója, influenszer voltak.

Az a korszak, amelyben élünk, megkívánja, hogy közösen gondolkodva, egymással összefogva találjunk megoldásokat a kihívásokra. Többféle szakember együttes gondolkodására van szükség. Az egyetem azáltal is formálja, alakítja a világot – és ezzel a jövőt is jobbá teszi – hogy olyan kreatív alkotó embereket bocsát pályára, akik befolyásolni tudják, mi történik körülöttünk, velünk. Ennek egy közös alapja lehet az, hogy játékosan – ahogyan e pályázat keretein belül is tettük – tekintünk a világra, és a játékot, a kísérletezést, ami a gyerekkorunk szerves és fontos része, nem felejtjük el, amikor megoldások után kutatunk.”- fogalmazott bevezetőjébenFülöp József, a MOME rektora.

A NYERTES PÁLYÁZATOK

Az első helyezést az Eötvös József Gimnáziumba járó ELEM csapat kapta, akik a fenntartható étkezés problematikájára fejlesztették ki az iskolai étkezést újragondoló Hakuna Matata termékcsaládot. A rovar alapú élelmiszereket, italokat és szendvicseket visszaváltható csomagolással automatákban terjesztenék, és nem csak a termékeket, de a teljes ellátási láncot is megtervezték. MOME-mentorok: Csernák Janka tárgytervező, art director, a MOME IK kutatója, Blaumann Edit operatőr.

Amásodik helyezett VR Innovators Radnóti Miklós Gimnáziumban tanuló, 10.-esekből álló 4 fős csapata Therapets néven egy olyan AR alkalmazást tervezett, amely a mentális betegséggel, például depresszióval, anorexiával, különböző függőségekkel küzdők életminőségét javítaná. Az app a pszichológus munkáját kiegészítve két eszközön, a fülhallgatón és a kontaktlencsén működne, a beteg állapotát nem csak monitorozná, de közbe is lépne akár terápiás zenék lejátszásával, vagy az érzékek befolyásolásával. MOME-mentorok: Gulyás Sára textil- és divattervező, Jakabfi-Kovács Boglárka építész.

Floating University, azaz Lebegő Egyetem néven alkotta meg a megosztott harmadik helyezett egyike, a VII.kerületi Madách Imre Gimnázium Floatta csapata azt az “álomegyetemet”, amely figyelembe veszi az ökoszisztéma védelmét. Az innovatív campust Csopakra, a Kerekedi-öbölbe tervezték, annak minden részletét megtervezve, a megújuló energiától a közlekedésen át a falura gyakorolt gazdasági hatásáig. MOME-mentorok: Győrffy Rachel építészmérnök, Orlai Balázs designer, a MOME oktatója.

A másik harmadik helyezett, a Wiridivirtuális játék lett: a posztapokaliptikus tájban játszódó történet a Föld megmentésének toposzában fejlődik ki. A játékost szürreális módon egy (húsevő)növény nyeli le, majd a növénnyel eggyé válva új életforma jön létre. Vajon az új lény túlélők után kutatva megmentheti a természetet, a Földet, vagy örökre az üvegházba zárkózva tölti el az életét? A Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium Pici Aranyhalak csapatának alkalmazásával játékos formában gondolhatunk át megküzdési stratégiákat, megoldásokat. MOME-mentorok: Juhász Janka építész, Erdély Jakab, a MOME IK kutatója.

Fülöp József, a MOME rektora az értékelés során elmondta: “A résztvevők büszkék lehetnek magukra, mert megmutatták, hogy nem csupán izgalmas gondolataik, érvényes meglátásaik, hanem tehetségük is van, hogy ezeket úgy tálalják, hogy az mindenki számára gondolatébresztő legyen. Az itt látott munkák elgondolkodtatnak, néha megnevettetnek, mert iróniát is tudtak vinni a kontextusba. Mindenképpen szeretnénk folytatni ezt a programot, és évről évre látni, milyen az, amikor ez a korosztály elképzeli az ugrást a jövőbe. Nagyon sok izgalmas munkát láthattunk, a pályázók pedig egy picit megismerhették a művészeti egyetemen zajló munkát, és azt, hogy hogyan lehet a jövőről felelősen gondolkodni.”

FOTÓK >>>

DÍJAZÁS

A pályázat győztesei értékes díjakat nyertek: a diákok Canon IVY REC akciókamerákat és a Pagony Kiadó könyvcsomagjait, a nyertes csapat felnőtt segítője pedig ingyenes részvételi lehetőséget egy MOME OPEN tanfolyamon 2021. őszi tanévében. Az első helyezett díja a FreeDee Printing Solutions Kft. által felajánlott CraftBot Plus Pro 3D nyomtató.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) UGRÁS A JÖVŐBE! Pályázatának idei főtámogatója a Canon Magyarország, támogatója a FreeDee Printing Solutions Kft. A pályázat együttműködő partnere a Pagony Könyvkiadó volt.

További részletek a az Ugrás a jövőbe! weboldalán: https://mome.hu/hu/ugrasajovobe