Rockos bulihimnusszal érkezik a HolyChicks

Rock, csajok satöbbi – Bulizz filmszakadásig a HolyChicks zenekarral!

HolyChicks – Filmszakadás

MEGNÉZEM

Pörgős pop-rock dallal jelentkezik Budapest első számú női bandája. Épphogy véget ért a házibulik korszaka – amelyből nem titkoltan merítettek ihletet a lányok -, már meg is kezdődött a nyári fesztiválszezon, az pedig biztos, hogy a bulizás bármely formájához elegendő muníciót nyújt legújabb, Filmszakadás című szerzeményük.

„A dal egy őrült éjszaka hangulatát idézi. Szövegében az ilyenkor elhangzott tipikus mondatok egyre hiányosabban ismétlődnek, és válnak káosszá, mint amikor másnap próbáljuk felidézni az eseményeket, összerakni az este puzzle darabjait. Aki már bulizott velünk, tudja miről van szó, aki nem, az tuti kedvet kap hozzá” -mondta Hunyadkürti Éva énekes-szövegíró.

Az eddigieknél jóval rockosabb, punkosabb zenei irány remek összhangot képez a dal mondanivalójával, így egyértelmű volt, hogy a hozzá tartozó klip sem szólhat másról, mint az „ereszd el a hajam” életérzésről.

„Mi történt tegnap?! 23:40-kor elszakadt a film, és te csak próbálod visszapörgetni az eseményeket… Az ilyen pillanatokat idézzük vissza az új klipben. A házibulink helyszíne ezúttal a Szimpla kert volt, ahol a tőlünk nem annyira szokatlan módon elszabadult a zenekar, és kirúgta a ház oldalát! A jeleneteket Makk Vata álmodta meg, és Rajnai Gábor kapta lencsevégre. A forgatás egyrészt nagyon sok nevetéssel járt a bulijelenetek felvétele közben, másrészt nem kis koncentrációt is igényelt, amikor visszafele kellett mozognunk és beszélnünk. Ez a dal a zenekar egyik kedvence, és elejétől a végéig nagyon élveztük a fiúkkal való közös munkát. Reméljük, hogy Ti is kedvet kaptok, hogy velünk bulizzatok legközelebb!” -mondta Lahucsky Kriszti a zenekar gitárosa.

A HolyChicks minden tagja feketeöves zenész, 2019-ben jelent meg a lányok bemutatkozó albuma „Ezmáraz” címmel, amin olyan szerzemények kaptak helyet mint a „Szabadon” vagy a „Pillangóhatás”, amivel a Dal 2020-ban egészen az elődöntőig meneteltek. A zenekar június 24-én az A38-on adja első koncertjét a pandémia után a The PinUps társaságában majd a Művészetek Völgyében is találkozhattok velük, ha kedvet kaptatok a filmszakadásos estékhez!