Rettenetes!

Az aquaparki eszközök 43 százalékánál talált problémát a fogyasztóvédelmi hatóság

A fogyasztóvédelmi hatóság júniusi országos ellenőrzése a vizsgált aquaparki eszközök 43 százalékánál állapított meg kisebb-nagyobb hiányosságokat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a szakemberek 136 helyszínen 553 csúszdát, vízi ugráló várat és élményjátékot ellenőriztek.

A fogyasztóvédelmi hatóság több helyen kifogásolta az adattáblák hiányosságait, az elvégzett javítások nem megfelelő dokumentálását.

Négy helyszínen 16 eszköz (csúszda, vízbe telepített mászóka-csúszdarendszer és kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz) működtetését megtiltották a megfelelőségi tanúsítvány beszerzéséig, a terhelhetőség feltüntetéséig vagy a kezelő személy megfelelő oktatásának igazolásáig. Ezek közül három helyen már pótolták a hiányosságokat, így a berendezések – az érvényes megfelelőségi tanúsítvánnyal még nem rendelkező kilenc, kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz kivételével – újra működnek.

Az NFM hangsúlyozta: nagy figyelmet fordítanak a családok biztonságára, a gyermekek védelmére a nyári hónapokban is. A folyamatos és aktív fogyasztóvédelmi jelenlét célja, hogy az üzemeltetők tisztában legyenek kötelezettségeikkel, minden hiányosságot pótoljanak ezáltal a szórakozni vágyó családok és a gyermekek biztonságosan használhassák a vízi csúszdákat, ugráló várakat, játékokat is.