Requiem – az ukrajnai civil áldozatok emlékére a Zeneakadémián

A Szent Efrém Férfikar koncertje háború kitörésének egy éves évfordulóján

Egy hónap múlva, az ukrajnai háború kitörésének egy éves évfordulóján, 2023. február 23-án 19:30 órakor a Zeneakadémián az ukrajnai civil áldozatokra emlékező koncertet ad a Szent Efrém Férfikar. A kétfélidős hangversenyen többek között felhangzik a kar egyik tagja, a kárpátaljai születésű Papp Viktor erre az alkalomra írt kompozíciója, a Requiem ukrán és latin nyelven, valamint Liszt Ferenc ritkán hallható férfikari Requiemje, amit két gyermeke és édesanyja elvesztése után írt a mester.

Papp Viktor, a Szent Efrém Férfikar tagja számos feldolgozást készített már az együttesnek. Az Ungváron született fiatal zeneszerző Ukrán Requiemjének szövege szó szerinti fordítás a keresztény gyászmise eredeti latin szövegből, azonban több helyen a latin szöveg is belekeveredik az ukrán verssorok közé. Érdekesen fonódnak össze a keleti és a nyugati liturgikus hagyományok a műben, amiben a szerző és az előadók azokról a civilekről emlékeznek meg, akik sokszor saját házaikban, lakásaikban, kocsijukban, az utcán sétálva, biciklizés vagy bármilyen hétköznapi tevékenység közben vesztették el az életüket értelmetlenül.

A koncert második felében felcsendülő Requiem Liszt Ferenc egyik ritkán hallható egyházi kórusműve. A mű férfi szólókra és férfikarra íródott, orgona- és visszafogott (ad libitum) hangszerkísérettel. A Requiem az utolsó mű Liszt misekompozícióinak sorában. 1867–1868-ban írta, abban az időszakban, amit megelőzően számos tragikus megrázkódtatás érte. 1859 végén meghalt Daniel fia tüdőbetegségben, fiatalabb lánya, Blandine, 1862-ben hunyt el szülés után, 1866-ban pedig az édesanyját vesztette el.

A koncert a Zeneakadémia és a Szent Efrém Férfikar közös szervezésében valósul meg.

A Szent Efrém Férfikar Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttese, amelyet 2002-ben alapított a Liszt- és Érdemes Művész-díjas Bubnó Tamás. A nyolctagú együttes a bizánci zenei repertoár mellett, Bartók-, Liszt- és Kodály-műveket, kortárs szerzők darabjait és saját feldolgozásokat is rendszeresen tűz műsorra itthon és világszerte. Kiváló kollégáikkal, Horváth Márton Levente orgonistával, Tóth Benedek ütőhangszeres művésszel és rézfúvós muzsikusokkal lépnek színpadra ezen az estén.