Rembrandt egyik ritka bibliai festményét árverezik el New Yorkban

    Rembrandt egy ritka bibliai témájú festményét, az Ábrahám és az angyalok című képet árverezik el januárban New Yorkban – számolt be róla a The Art Newspaper online kiadása.

    A Sotheby’s aukcióján az előzetes becslések szerint akár 30 millió dollárt (8,9 milliárd forintos) is adhatnak a festményért.


    A 16 centiméter magas és 21 centiméter széles képet Rembrandt van Rijn 1646-ban festette. Az Ábrahám és az angyalok a művész két, még magánkézben lévő ótestamentumi alkotásának egyike.


    A képet Mark Fisch, a New York-i Metropolitan Múzeum kuratóriumának tagja adja el, és a potenciális vásárlókat az is megnyugtathatja, hogy a Sotheby’s garantálja a hitelességét.


    Otto Naumann, a Sotheby’s alelnöke szerint a januári árverés egyike az utolsó alkalmaknak, amikor valaki még egy ilyen jelentőségű Rembrandt-festményt megvásárolhat. Hozzátette, hogy Rembrandt szinte összes többi hasonlóan fontos műve már brit magángyűjteményekben található.


    Az Ábrahám és az angyalok a New York-i Frick-gyűjtemény 2017-ben megrendezett kiállításának központi darabja volt. A Sotheby’s szerint szinte biztosra vehető, hogy egy kereskedő beszámolójában, amelyet egy adásvételről írt 1647. március 28-án Amszterdamban, ez a festmény szerepelt.