Regionális összefogással erősítenék a borsodi turizmust

B2B szakmai fórumon találkoztak a miskolci és budapesti turisztikai szolgáltatók


Budapestnek szerepe lehet abban, hogy az ország kevésbé látogatott területeire is eljussanak a turisták, ugyanakkor a régiók közötti idegenforgalmat mindkét irányban erősíteni kell. Egy nemrég lezajlott rendezvényen a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület összefogásának eredményeként miskolci turisztikai szolgáltatók és budapesti turisztikai cégek mutatkozhattak be egymásnak.


A COVID-járványt követően az idegenforgalom lassan épül vissza, az egyes területeken eltérő intenzitással. Míg Budapesten és a közép-magyarországi régióban a forgalom folyamatosan élénkül, addig az észak-keleti régióba még mindig kevés turista érkezik. A KSH adatai szerint áprilisban a külföldivendég-forgalom erősödése nyomán az egy évvel azelőttihez képest 1,2 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, azonban az Észak-Alföldön és a Tisza-tónál továbbra is visszaesés mutatkozott.*


A régiók közötti kölcsönös együttműködést célozta június 22-én a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület által szervezett fórum, ahol miskolci turisztikai szolgáltatók találkozhattak budapesti turisztikai cégekkel: többek között rendezvényszervezőkkel, utazásszervezőkkel, idegenvezetőkkel. A rendezvényen, amelynek házigazdái a BKIK és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) voltak, Miskolcról elsősorban szállodák, éttermek, rendezvényhelyszínek, borospincék és olyan látványosságok képviselői mutatkoztak be, mint a Bükki Nemzeti Park vagy a Miskolcon is jelenlévő Rejtélyek Háza.


„A regionális összefogás keretében a főváros abban tudja támogatni a vidéki régiókat, hogy a Magyarországra érkező turisták a kevésbé látogatott térségekbe is eljussanak. Budapest ugyanakkor profitál is az együttműködésből az által, hogy a vidéki régiók segítenek erősíteni a fővárosba irányuló belföldi idegenforgalmat” – mondta el Csókay Ákos, a BKIK főtitkára, aki két jó gyakorlatot is említett a térségek turisztikai vonzerejének fejlesztésére. A BKIK által alapított Bevásárló és Tematikus utcák Menedzsmentje a városon belüli kisebb kereskedelmi és kulturális városegységeket hangolja össze, a Hungary Card kedvezménykártya rendszere pedig a belföldi utazók számára lehet vonzó.


Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke elmondta: „A célunk nem más, mint Miskolcra hozni a lehető legnagyobb üzleti rendezvényeket, konferenciákat, tréningeket, csapatépítő programokat, és megtölteni a szállodákat, éttermeket. Ennek előfeltétele, hogy a miskolci és a budapesti vállalkozások, vagyis a fővárosi kereslet és kínálat egymásra találjon. Ezek a fórumok nagy segítséget nyújtanak az üzleti kapcsolatok építéséhez, és ez által az idegenforgalom növeléséhez.”


A rendezvény második felében a jelenlévő miskolci és a budapesti vállalkozások „rapid randijára” is sor került, ahol röviden bemutathatták egymásnak szolgáltatásaikat, és vázolhatták, kinek milyen partnerségre volna szüksége.

*Forrás: Központi Statisztikai Hivatal Heti monitor – Turizmus, vendéglátás: https://www.ksh.hu/heti-monitor/turizmus.html