Puzsér Robi szavaival élve: „Úgy tudsz magad maradni, ha folyamatosan változol”

Debütált Audiopoeta új konceptalbuma

Ízek, hangulatok és egymáshoz jól passzoló, különböző stílusok kavalkádja Audiopoeta új, formabontó lemeze ’Keserű Savanyú Édes’ címmel. Az alkotó, Belényi Misi első konceptalbuma hihetetlen történetekbe enged bepillantást, miközben felfedezhetjük a szerző védjegyének számító társadalomkritikus, filozofikus gondolatait is. A három ízű újdonság május 27-én élőben is meghallgatható egy lemezbemutató keretében.

„Vannak elrejtett „easter eggek” a korongon, ilyen például, hogy minden felvételembe belecsempésztem egy ízt. A zenék személyes példán keresztül írják le, hogy miként is kezdesz el újra óvatosan bízni, majd csalódsz ismét egy hatalmasat. Dal született arról is, hogyan szeretett belém egy örömlány és vált az egész egy teljesen reménytelen viszonnyá; illetve, hogy mennyire káros a társadalmunkban uralkodó, eltúlzott férfiasság; a bulizásba burkolt, féktelen alkoholizmus; és egy fricska is készült a hazai zenei szcénának” – mondta el Belényi Misi, aki azt is hozzátette„Sok kritika ért, hogy nem elég következetesek a számaim, de szerettem volna ezen az albumon arra ráerősíteni, hogy minket, embereket különböző élethelyzetek alakítanak és én sem vagyok mindig ugyanolyan. Nagyon megmaradt, amikor egy beszélgetésünk során Puzsér Robi azt mondta, hogy „úgy tudsz magad maradni, ha folyamatosan változol”. Én is ezt képviselem.”

Az új kiadványon szereplő 13 zenei anyag közül az első négy a Keserű íz hordozója, egyben ahonnan a történet kibontakozik: a látványos videóklippel kiegészült „Törj be”, a „Pápá”, az „Akkor kellek, ha elvesztesz” és a „Távolról” időrendben mesél egy félrement kapcsolat fanyar állapotáról, majd folytatódik a Savanyú széria. A pikírt, olykor bicskanyitogatós trackek: a „Mérnemelég”, a „King Kong”, a korábban megjelent „Felvágós”, a „Még szép” obszcén, csípős soraival összefűzi az elválás után hátrahagyott, maró gúnyt. Végül az Édes ízben oldódódik az LP a „Bourbon”, az „Egyszerű lenne”, a legutóbb hallható, „legcukrosabb” „Pucér” és a „Tisztul”. Az utolsó szerzemény egyben a címadó kakukktojás, ugyanis a „Keserű savanyú édes” ad keretet, felültet az érzelmi ringlispílre és három perc alatt végigvezet minket ismét a teljes korong állapotain.

A teljes menüt pedig élőben is megízlelhetjük, hiszen május 27-én az Instantban kerül sor a teljes anyag bemutatására, ahol Audiopoeta teljes zenekarral tálal majd.

Hallgasd meg a teljes albumot, kezdésnek pedig ajánljuk a „Törj be” című hihetetlen energiájú tracket: https://www.youtube.com/watch?v=fNqxmFM2nDM&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=32  

A lemezbemutató koncert további részletei: https://fb.me/e/4SOLCjGgN