Programozott hirdetési megoldásával lép a magyar piacra az R2B2

Hirdetési bevételeik jelentős növelését ígéri a magyar médiatulajdonosoknak a hazai médiapiacon bemutatkozó cseh R2B2 technológiai cég. A 2008-ban két diák által alapított vállalat digitális hirdetési hálózatával a kiadóvállalatok hirdetési bevételeit maximalizálni tudja. Szolgáltatásaival az utóbbi négy év alatt megnégyszerezte a média tulajdonosok számára generált hirdetési árbevételt, amelynek összege 2020-ban 11,7 millió euró volt.

Saját programozott hirdetési technológiájára alapozott szolgáltatásával az R2B2 az évek során több mint 130 kiadóvállalat számára generált bevételt. A digitális hirdetési hálózatukhoz csatlakozott nívós weboldalak száma négy év alatt csaknem megnégyszereződött és ma már meghaladja a 750-et.

Az IAB kutatása szerint az USA-ban 2021-ben a hirdetések 86%-a programozással valósul meg és a trend megállíthatatlannak tűnik mindenütt, Magyarország sem kivétel. Az R2B2 meggyőződése szerint a programozott hirdetésekből származó bevételek számottevő növelésére Magyarországon is lehetőség van még akkor is, ha a médiatulajdonosok már széles körben alkalmazzák a programozott hirdetések különböző – akár saját fejlesztésű – technológiáit és aránylag elégedettek az ebből származó bevételeikkel.

Az R2B2 módszere az SSP-k nagy számának és az új hirdetésformátumok használatának köszönhetően többletbevételt hoz számukra. Az SSP-k, amelyekhez a cégen keresztül az ügyfél kapcsolódik, több hirdetési igényt hoznak a weboldal számára. Az új hirdetésformátumok is nagy hasznot hoznak, olyanok is, amelyeket általában minden érintett SSP használ. Mindkét esetben a kiadók lehetőséget kapnak bevételeik növelésére.

Az R2B2 a hirdetések integrációjára számos lehetőséget kínál beleértve az olyan népszerűeket, mint a Prebid, a GTM és az AdServer. Az integrációs folyamat gyors és egyszerű és azonnal bevételt generál.

A R2B2 vállalat vezetői a napokban kezdődő Internet Hungary kiállításon mutatkoznak be.