Piacképes mobilalkalmazás 40 perc alatt

 

Ízelítő az I. Webfejlesztő Konferencia előadásaiból

Budapest, 2017. november 30. – Kliens-szerver megoldások szerver nélkül, mobilalkalmazás 40 perc alatt, leállás nélküli kódfrissítés – mindez csak néhány az első hangzásra képtelenségnek tűnő lehetőségek sorában, melyeket az I. Webfejlesztő Konferencián mutat be a NetAcademia. A front-end webfejlesztés köré épülő napon bárki ízelítőt kaphat arról, hogy merre tart a terület, s milyen újszerű lehetőségeket vetnek be az olyan vállalatok, mint például a Spotify vagy éppen legfrissebb megoldásában a Skype.

Az elmúlt években markánsan megváltozott a webfejlesztés módszertana, számos funkció egyre inkább a kliens oldalon – a front-endben –, vagyis a böngészőben, illetve mobilappokban valósulnak meg. Ezt a filozófiát követi a legtöbb startup, de olyan, már ismert vállalatok is, mint a Spotify vagy a Skype. Ezeket az újdonságokat veszi sorra már működő vagy éppen az előadások alatt elkészülő példákon keresztül december 5-én a NetAcademia I. Webfejlesztői Konferenciája.

Nagy Gergő például előmelegített kódrészletekből állít össze egy webalkalmazást úgy, hogy abból a helyszínen mindjárt elkészíti annak Androidos, iOS-es, Windowsos, OS X-es és platformfüggetlen változatait. „Az előadás lényegében áttekintést ad arról, hogy a front-end fejlesztés milyen extra lehetőségeket hordoz, s hogyan csapódik le mindez az erőforrások, a sávszélesség jobb kihasználtságában, illetve a rapid fejlesztés megvalósításában” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia ügyvezetője. Ezt követően Németh Ádám a felhasználói felület (UX) tervezésének lépéseit mutatja be, mindezt tudományos alapokra helyezve. A szakember módszertani útmutatásával képessé válunk arra, hogy még a tényleges alkalmazás kifejlesztése előtt megtervezzük azokat a funkciókat és elrendezéseket, melyek a potenciális felhasználóinkat ergonómiai és üzleti szempontból egyaránt a legjobban szolgálják.

Interaktív web app és kliens-szerver architektúra szerver nélkül

Harangozó Gábor arra tesz kísérletet, hogy 40 perc alatt kifejlesszen egy mobilon működő webes alkalmazást. Mindezt a Google által felvásárolt Firebase technológia bevetésével teszi, mely hozzájárul a mobilalkalmazás és a mobilon futó weboldalak közötti határok elmosásához. A Firebase további előnye az offline működés, a webes alkalmazás ugyanis netkapcsolat nélkül is elérhető, használható. Krasnyánszki László a Firebase lehetőségeinek teljes körű bemutatására vállalkozik, így azt is prezentálja, szerver nélkül hogyan szolgáljuk ki mobilalkalmazásunk back-end igényeit. Ezt követi majd Bereczky G. Zoltán, aki az egyre népszerűbb Node.js alkalmazásra hoz példát. Demonstrációjában 30 percen belül varázsol a hallgatóság számára egy interaktív webes applikációt meglepő „szeretetcsomaggal”.

Papp Lajos előadása a Docker konténer technológia köré épül, a szakember azt fogja ismertetni, hogyan valósítható meg a „vastól” független webfejlesztés, melyet ma már az Amazon, a Google és a Microsoft is egyaránt támogat felhőszolgáltatásaiban.

Mikroszolgáltatások maximális biztonságban

Az azonosítás, a jogosultságkezelés és általában véve a mikroszolgáltatások biztonságos megvalósításának aktuális lehetőségeit Plesz Gábor és Szénási István ismertetik. „A biztonságos autentikáció megvalósítása addig volt egyszerű, amíg minden egy helyen futott, de ez az egymással kommunikáló webes alkalmazások korában ma már nem realitás. A mikroszolgáltatások korát éljük, külföldön már az is bevált gyakorlat, hogy egy online banki rendszer funkcióit más-más csapat fejleszti, így az előadások keretében bemutatott lehetőségek különösen fontosak a támadási felületek kiszűrésére” – tette hozzá Litkei Péter.

Végül Tóth Miklós annak gyakorlatát ismerteti, hogyan lehet egy régi, akár 10-15 éves vállalati tartalomkezelő megoldás kódbázisát karbantartani, illetve miképpen valósítható meg az elavult éles rendszer új, korszerű funkciókkal történő frissítése mindenféle leállás és hiba nélkül.

Kapcsolódó webcím:

https://netacademia.hu/2017konferencia