Paul Woolford remixében születik újjá a Layo & Bushwacka! 20 éves klubslágere

Különleges megjelenéssel büszkélkedhet az XL Recordings, megérkezett ugyanis a Layo & Bushwacka! “Love Story (vs Finally)” című slágerének Paul Woolford remixe, ami két klubklasszikus találkozásának 2023-as újragondolása!

A felvétel az eredeti track 20 éves évfordulójának apropóján született, és azt hivatott bizonyítani, hogy a legnagyobb klubslágerek felett sosem jár el az idő, hiszen bármikor újjá tudnak születni. Ennek megfelelően Paul Woolford is új életet lehelt egy olyan dalba, ami a DJ Mag elmondása szerint annak idején “megváltoztatta a dance zene történelmét”. A Grammy-jelölt producer, remixer, dalszerző és DJ több mint két évtizede a dance stílus aktív úttörője. Slágereivel a táncterek mellett a rádiókban és a legnagyobb divatmárkák kifutóin egyaránt találkozni lehet, így nem is kétség, hogy jó kezekbe került az ikonikus track.

A “Love Story” című dalt a kétezres évek elején alkotta meg a londoni DJ-páros, Layo & Bushwacka!. A track a 70-es évekbeli Devo nevű punk zenekar basszusgitárjátékára és Nina Simone “Rags & Old” Iron című felvételének vokáljára épült. A végeredmény 2002-re olyan szintű népszerűségre tett szert az underground klubokban, hogy végül a világ valamennyi táján elkezdték játszani a DJ-k.

Azért, hogy felfrissítse szettjeit, a DJ-páros egyik tagja, Matthew Benjamin hozzáadta a slágerhez a Kings of Tomorrow akkoriban szintén rendkívül közkedvelt “Finally” című dalának acapella vokálját. Tim Deluxe újrakeverte Matthew új verzióját, és így jött létre a “Love Story (vs Finally)” című klubhimnusz, ami 2003-ban az Egyesült Királyság Top 10 Single-listájára is bekerült. Nagy öröm hát, hogy 20 évvel később még mindig pörög!

HALLGASD MEG »