Parx – “Feel Right Now (feat. Nonô)”

MEGHALLGATOM    

A londoni fenegyerek Harold Faltermeyer „Axel F” című alapművét emelte le a polcról és pörgette újra, ehhez pedig a brazil származású Nonô csodálatos hangját párosította.A duó vérpezsdítő kollaborációja azonnal kizökkent, eszméletlenül visz magával és szinte már az első perc után az ismétlő gombért kiált. A beverly Hills-i zsaru betétdala, vagyis az „Axel F” mindig is óriási hatással bírt Parx munkájára, ezért kétség sem fért hozzá, hogy ezt az alapdarabot addig nem adja ki a kezei közül, amíg tökélyre nem fejleszti a 2020-as verziót. A brazil származású Nonô fiatalos hangjára Jin Jin, vagyis Janée Bennett írta a szövegeket, aki már olyan fantasztikus szupersztárokkal dolgozott együtt, mint Jess Glyne, Raye vagy Sigala. Parx saját bevallása szerint szeretett volna távol maradni a tipikus house vokáltól és egy olyan hangot találni, ami tökéletesen passzol a már jól ismert dallamokhoz.