Paolo Genovese szerint a BÚÉK a legjobb

A BÚÉK feltette sikereire a koronát. A szilveszterkor játszódó vígjátékra, amelyet még most is játszanak a mozik, már több mint 240 000 magyar néző vett jegyet, ami nemcsak egy hazai gyártású mozifilm esetében elképesztő siker, hanem hollywoodi filmek itthoni eredményeihez képest is különleges. A telefonüzeneteiket és -hívásaikat egy éjszakán át egymással játékból megosztó baráti társaság története ráadásul a nézők mellett a kritikusokat is elvarázsolta… és az elismeréseket még mindig lehetett fokozni!

A héten egyetlen napra Magyarországra jött a film alapjául szolgáló olasz mozi, a Teljesen idegenek író-rendezője, Paolo Genovese. Utazásának egyetlen célja volt: látni akarta a BÚÉK-ot.

A magyar változat készítői, Goda Krisztina rendező, Geszti Péter, Ditz Edit és Zákonyi S. Tamás producerek társaságában nézte meg az angol feliratos verziót – és a BÚÉK újabb (fontos) sikert aratott.

– A magyar változat a legjobb a filmemből készült remake-ek közül – jelentette ki határozottan az olasz filmes, és ez sokat jelent, hiszen a Teljesen idegenek-ből többek között francia, spanyol, dél-koreai, kínai és arab nyelvű változat is készült már. – És gratulálok a nagy sikerhez!

Az este közös vacsorával zárult, amelyen már a film néhány főszereplője, Törőcsik Franciska, Lengyel Tamás, Hevér Gábor és Elek Ferenc is részt vett. Hogy a filmeket alapul véve vacsora közben az alkotók is megmutatták-e egymásnak a mobiljukat, az az ő titkuk maradt…

IC Press