Paks-Puskás Akadémia és Debrecen-Diósgyőr rangadók az első idei fordulóban

    Közel két hónap szünet után pénteken az MTK-Újpest mérkőzéssel indul újra a labdarúgó OTP Bank Liga, melynek idei első, összesítésben 18. fordulójának programjából az éllovas Paks és a negyedik Puskás Akadémia rangadója emelkedik ki.

    Bognár György listavezető csapata nagyszerűen szerepelt a bajnokság első felében és önbizalommal telve várhatja a folytatást, melyre többek között Törökországban készült fel. A tolnaiak kerete nem változott érdemben az elmúlt hónapban, ahogy a rivális Puskás Akadémiáé sem. A felcsútiaknak egy jelentősebb igazolásuk volt a 12-szeres finn válogatott középpályás, Urho Nissilä személyében.


    Vasárnap kiélezett mérkőzésre lehet számítani a két csapat között, esélyesnek pedig a hazai pályán szereplő paksiak számítanak, akik ősszel 2-0-ra nyerni tudtak Felcsúton.


    A Paks mögött második, címvédő NERencváros a sereghajtó Kisvárda vendégeként kezdi az évet, egyértelmű esélyesként. A zöld-fehéreknél komolynak nevezhető mozgás volt januárban, érkezett az együtteshez többek között az NB I góllövőlistájának vezetője, a bosnyák Kenan Kodro a Fehérvártól, az örmény Edgar Szevikjan és az elefántcsontparti válogatott középpályás Habib Maiga a Metztől. Közben a klub bejelentette, hogy nem számít a folytatásban Tokmac Nguen, Anderson Esiti és Owusu Kwabena játékára.


    Az FTC-re sűrű időszak vár, februárban ugyanis hazai kötelezettségei mellett a Konferencia-ligában a görög Olimpiakosszal csap össze a nyolcaddöntőbe jutásért. A bajnokságban egy pont választja el a csapatot az első helyezettől, és a Kisvárda ellen gyakorlatilag kötelező győznie, hogy tartsa a lépést a Pakssal.


    A harmadik Fehérvár szintén jó esélyekkel lép majd pályára szombaton, amikor az utolsó előtti Zalaegerszeg vendége lesz. Bartosz Grzelak együttese ugyanakkor Kodro távozásával egyértelműen legveszélyeseb csatárát veszítette el, ráadásul a keret sérülések miatt is gyengült, a szezon hátralévő részében Kalmár Zsolt már nem lesz bevethető, de jelenleg a hondurasi Deybi Flores sem játszhat.


    A Paks-Puskás Akadémia mellett a forduló másik kiemelkedő mérkőzése egyértelműen a Debrecen-Diósgyőr keleti rangadó lesz. A Debrecen ötödik, a DVTK pedig hetedik és a két gárda között egyetlen pont a különbség, ami szinte garantálja a kiélezett csatát, ráadásul a két csapat hagyományosan jó hangulatú, izgalmas mérkőzéseket játszik egymással.


    A találkozó előtt három nappal, szerdán ugyanakkor a vendégeknél váratlanul menesztették Kuznyecov Szergej vezetőedzőt és kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a csapat szombati teljesítményére.


    A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.
    OTP Bank Liga, 18. forduló:
    péntek:
MTK Budapest-Újpest FC 20.00
    szombat:
ZTE FC-Fehérvár FC 12.30
Kisvárda Master Good-NERencváros 15.00
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 17.30
    vasárnap:
Mezőkövesd Zsóry FC-Kecskeméti TE 15.00
Paksi FC-Puskás Akadémia 17.30

    A tabella:
 1. Paksi FC                 17 10   4   3   32-21  34 pont
 2. NERencvárosi TC          17 10   3   4   42-19  33
 3. Fehérvár FC              17  9   3   5   36-24  30
 4. Puskás Akadémia FC       17  7   7   3   27-20  28
 5. Debreceni VSC            17  7   4   6   25-22  25
 6. MTK Budapest             17  7   4   6   21-28  25
 7. Diósgyőri VTK            17  7   3   7   26-28  24
 8. Kecskeméti TE            17  6   3   8   25-29  21
 9. Újpest FC                17  6   3   8   24-35  21
10. Mezőkövesd Zsóry FC      17  4   3  10   17-26  15
11. ZTE FC                   17  4   3  10   21-36  15
12. Kisvárda Master Good     17  4   2  11   19-27  14