P.Box biográfia

P. Box (a Pandora’s Box név rövidített alakja) egy magyar hard rock együttes, amit két ex-P. Mobil-tag, Bencsik Sándor szólógitáros és Cserháti István orgonista alapított 1980-ban. Bencsik és Cserháti mellett az eredeti felálláshoz még Varga Miklós énekes, Szabó István dobos, Sáfár József basszusgitáros tartozott. 1982-ben Varga Miklós elhagyta az együttest és helyére Vikidál Gyula került, aki a korábban feloszlott Dinamit után ekkoriban a Kugli együttesben énekelt. Sáfár József 1984-ben kilépett a zenekarból, majd Szabó István dobos távozása után Pálmai Zoltán 1985-ös csatlakozásával az öt tagból már négy egykori P. Mobil tag alkotta a zenekart.

A P. Box ismertségének sokat használt az 1983-ban bemutatott István, a király, amelyben a két legjelentősebb szerepet énekeseik kapták: Vikidál Koppányt alakította, Varga Miklós pedig a címszereplő énekhangját adta (2008-ban az együttes harmadik énekese, Koroknai Árpád is szerepet kapott a darabban). A koncerteken elhangzott a rockopera néhány részlete is, ezen koncerteken gyakorta egyszerre szerepelt Vikidál mellett Varga Miklós, Nagy Feró és Deák Bill Gyula.

Az együttes 1986-ban feloszlott, mert Cserháti Debrecenbe költözött Budapestről, és a 220 km-es távolság rendszeres megtételét nem tudta vállalni. A többiek előbb Metál Company, majd Deák Bill Gyulával kiegészülve Bill és a Box Company néven folytatták, de ezek a formációk nem sokáig működtek. Cserháti 2001-ben újjáalakította az együttest, az Aberra és a Szfinx zeenkarok tagjaiból. Az új felállásban egy koncertlemez és két stúdióalbum készült. Nem sokkal a Pangea album elkészülte után Cserháti István 2005. augusztus 21-én rákban elhunyt, 51 éves korában.

Társai megpróbálták továbbvinni az együttest, de Cserháti nélkül nehezebb volt megoldani a szervezéssel kapcsolatos teendőket, így 2006-ban elbúcsúztak a közönségtől. Később, 2007-ben és 2008-ban a debreceni P. Box tagjai egy-egy „nem hivatalos” koncertet tartottak, majd 2009 augusztusában visszatértek. Közben két alapító tag, Sáfár és Szabó bejelentette, hogy újra megalakítják a Pandora’s Boxot, így ma két ágon él tovább az egykori együttes. Sáfár József csapata ős-Pandora’s Box néven különbözteti meg magát.