Orbán: “Megmondom őszintén…”

A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott csütörtök esti Nemzetek Ligája-mérkőzése, amelyen a Groupama Arénában 2-0-ra legyőzte az észt együttest.

“Ez volt a legérzelemdúsabb mérkőzés a pályafutásomban: az első hazai találkozóm a válogatottban, itt volt a családom is, és a csapatot góllal tudtam segíteni, egyszerűen tökéletes volt ez a nap” – hangsúlyozta a védő, aki harmadik mérkőzésén első találatát szerezte a nemzeti csapatban. Rámutatott, a válogatott jó teljesítményt nyújtott, kilencven percig kontrollálták az összecsapást, és megnehezítették az ellenfél dolgát, hogy lehetőségeket dolgozzon ki, így megérdemelték ezt a sikert.
A találatot felidézve kiemelte, jól ismeri a szögletet beívelő Kalmár Zsoltot, aki korábban csapattársa volt Lipcsében, s tudta, kiválóan végzi el a pontrúgásokat.
A keretbe visszatért csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs leszögezte: nagyon rossz volt az elmúlt két hónapot úgy megélnie, hogy a televízión keresztül, kívülről kellett követnie a csapatot.
“Megmondom őszintén, hogy izgultam, és örülök, hogy újra megélhettem azt a döbbenetes érzést, hogy milyen válogatottnak lenni” – fogalmazott. Mint mondta, tervszerűen ment minden, az eredmény is úgy alakult, hogy könnyebb volt beszállnia 1-0-s vezetésnél.
“Újraértékelődött bennem, hogy ez mekkora dolog, s mekkora hiányt tud jelenteni az ember életében, aki hozzászokott tíz éven keresztül” – fejtette ki. – “Hálás vagyok, hogy ennyi évet és meccset pályán tölthettem, én mindig tűzön-vízen keresztül mentem a válogatottért” – érétkelt.
Elmondta azt is: annak ellenére, hogy nem volt telt ház a Groupama Arénában, fantasztikus hangulat volt a stadionban: “Hangorkán fogadott, ami magával ragadta az embert, ez semmihez nem hasonlítható, köszönöm a szurkolóknak.”
Elárulta, a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette stábban és a keretben felszabadult légkör, megadják a szabadságot az embernek, és mindenki tudja a dolgát.
Hangsúlyozta, kellett a jó eredményhez az ötödik percben Dibusz Dénes védése az észtek szögleténél.
“Nélküle ez a meccs nem úgy alakult volna, ahogy. Hála istennek jól szállt be és feldolgozta azt, hogy egyik napról a másikra kellett kezdőként játszania” – utalt arra, hogy a kezdő kapus Gulácsi Pétert egy nappal a mérkőzés előtt vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról.
Szót ejtett arról is, hogy 97. válogatottbeli fellépésével már harmadik az örökrangsorban, holtversenyben Gera Zoltánnal. Elárulta, a stáb tagjaként dolgozó korábbi csapattárs hívta fel a figyelmét csütörtök reggel, hogy be fogja érni őt.
A második gólt szerző Szalai Ádám úgy vélte, jól működött a letámadásuk, s főleg a második félidőben már ők tudták begyűjteni a labdát az észtek előreívelései után, a védekezés is jól működött, s így több helyzetet is ki tudtak alakítani.
“Az első szögleten kívül, amit a Dénes megfogott, kezünkben tartottuk a mérkőzést” – fogalmazott.
“Akkor lesz nagyobb jelentősége és igazi értéke ennek a sikernek, ha vasárnap a finneket is le tudjuk győzni. Én minden energiámat abba fektetem, hogy két egymás utáni hazai mérkőzésen győzelmet tudjunk aratni” – fejtette ki.
A magyarok a már biztos csoportgyőztes, és így feljutott finneket fogadják vasárnap a zárófordulóban, 20.45 órakor a Groupama Arénában.

 

https://miazablogger.hu/2018/11/15/ide-nekunk-az-oroszlanot-ics-legyoztuk-az-eszteket/