Önkénteseket toboroz a vöröskereszt és a menőszolgálat Hajdú-Biharban

     A koronavírus elleni küzdelemhez kapcsolódó feladatokhoz önkénteseket toboroz a Magyar Vöröskereszt és az Országos Mentőszolgálat hajdú-bihari szervezete – közölte a helyi vöröskereszt sajtószolgálata az MTI-vel.

    Közleményük szerint “évtizedek óta nem volt ennyire szükség önkéntesekre, 18. életévüket betöltött civil segítőkre a megyében mint most, a koronavírus elleni küzdelemben” – írták.


    Elsősorban gépkocsivezetői, adminisztratív, mintavételi, ápolói, higiéniai területekre keresnek önkénteseket, akiknek a feladataikat saját településükön, vagy a román határnál kellene végezniük. A két együttműködő szervezet “testhez álló, hasznos feladatokat keres mindenkinek, az önkéntesek biztonságos körülmények között szolgálhatnak”.


    A közlemény szerint akadnak feladatok, amelyek elvégzéséhez egészségügyi szaktudásra van szükség, ezért várnak ezen a területen tanuló, dolgozó, tapasztalatokkal, gyakorlattal rendelkező fiatalokat, felnőtteket is – írta a vöröskereszt, amelynek debreceni, balmazújvárosi, berettyóújfalui, hajdúböszörményi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói és püspökladányi szervezetinél lehet jelentkezni önkéntes munkára.