Olaszországba repíti magyar közönségét az Il Volo

2019-ben hódították meg a magyar közönséget, tavaly a Budapest Arénában adtak telt házas koncertet, idén már – közkívánatra – az MVM Dome színpadára tér vissza a Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto alkotta Il VOLO együttes. A crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselői, a „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói október 10-én lépnek fel Budapesten.

Csodagyerekekként robbantak be a zene világába, pályafutásuk során együtt énekeltek – többek között – Barbara Streisanddal, Eros Ramazzottival, Anastaciaval valamint Plácido Domingoval. Telt házas koncertjeik során sikerrel ötvözik a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel, repertoárjuk pedig rendkívül széles skálán mozog. „Három álmodozó srác vagyunk, mindig nagy projekteken, nagy dobásokon jár az eszünk” – mesélték korábban a fiúk, hozzátéve, hogy koncertjeiken igyekeznek eltalálni az adott ország közönségének ízlését. Szerintük a magyar közönség szívesen érzi magát egy estére Olaszországba, szívesen kóstol bele az olasz életérzésbe, eszerint alakul majd a budapesti programjuk is. Az Il Volo 2024-ben ünnepli 15. évfordulóját, amit egy hosszú, világkörüli turnéval koronáz meg. Ennek az ünnepi hangulatnak lehetünk mi is részesei október 10-én, az MVM Dome-ban. Jegyek a Koncertpromo oldalán kaphatók. 


Tudtad?

Mi az a blogger pont hu, az Egyszer már láttam autót pont hu, a Teszt a lelke mindennek pont hu, a GaszTROLL pont hu és a Trollverda pont hu honlapok, valamint a Begurulva – autó és kütyümustra és a podCARs pont hu podcast csatornák a Médiabirodalom lapcsoporthoz tartoznak!