Nyolc budapesti helyszínen huszonhat minikoncert lesz A zene éjszakáján

   Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, A zene éjszakáján.

    A minikoncerteken Mozarttól Csajkovszkijig, Gershwintől John Lennonig szólalnak meg zeneszámok, emellett kelta népzenét is játszanak majd a BFZ művészei – közölte a zenekar az MTI-vel.


    A programsorozat a csütörtök esti megnyitó után a kultúra és a fiatal közönség kapcsolódási lehetőségeiről szóló beszélgetéssel kezdődik. Az ISON-ban tartott és Gáspár Máté (Budapest Brand) által moderált fórumon részt vesz Kiss-Kozma Georgina (Mathias Corvinus Collegium), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (Jurányi Inkubátorház), Szálka Zsuzsanna (Magyar Zene Háza) és Varga Nikoletta (Nemzeti Táncszínház).


    A zene éjszakája az év zenekarának választott Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. közös rendezvénye, amely Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.


    A koncerteknek az ISON kulturális központ, a Béla Bár, a Hadik Kávéház, a Szatyor Bár, a Három Holló Kávéház, a Moha Café, a Lumen Kávézó, valamint a Kelet Kávézó és Galéria ad otthont.