Nyári szünet – jöhet, de nem az angoltanulásban!


A nyelvtanulás megszakítása távolabb sodor a célunktól

Rohamosan közeledik a nyár és azzal együtt a nyári szünet, amivel kapcsolatban sokunkban még felnőtt korunkban is él az a berögződés, hogy a nyári szünet akkor jó, ha közben semmit nem csinálunk, csak pihenünk. Persze, dolgoznunk akkor is kell, de ha tanulásról van szó, nyáron szünetre kell menni. Nyelvtanulás esetén ez a gondolkodásmód igencsak veszélyes! Ha több hétre abbahagyjuk a rendszeres tanulást, könnyen elveszíthetjük a motivációnkat a folytatáshoz. Amellett, hogy így az eddig belefektetett munka kárba vész, a céljaink elérésétől is távolabb kerülünk.

Sok mindenre igaz, de a nyelvtanulásra hatványozottan, hogy a folytonosságban, a rendszerességben rejlik a sikeresség kulcsa. Ez nem azt jelenti, hogy szüntelenül a sebességbe kapcsolva kell hajtanunk a tanulást, de azt akarom, hogy amíg el nem értük a kitűzött célunkat, addig nem szabad hagyni.

„Nyáron, ha arra van szükségünk, lehet egy kicsit lazábbra venni, a heti több tanórát egyre, kettőre csökkenteni, és kiegészítésként olyan tevékenységeket választani, akik játszva tanítanak. Hasznos lehet például idegen nyelven filmeket nézni, de már számos angol nyelvű társasjáték is megtalálható az itthoni boltokban. Így észrevétlenül fejleszthetjük a nyelvtudásunkat, mindig élményeket szerzünk”, avatott be Dunay Péter a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője, a Dunay-féle 100% beszéd, 0% könyv módszer megalkotója.

A kihagyás megöli a motivációt

A nyelvtanulást egészen a cél eléréséig kitartóan kell folytatni, a szüneteltetést, akár csak néhány hétig is, olyan nagyon megtörheti a lendületet, hogy utána évekig is eltarthat, mire újra rávesszük magunkat. Ha belegondolunk, az autónak is több energiát kell az álló helyzetből való elinduláshoz, mint ahhoz, hogy még ha jobb tempóban is, de folyamatosan haladjon. Nincs ez másképp velünk, emberekkel sem.

„Egy sportoló vagy egy zenész sem teheti meg, hogy egész nyárra »szabadságot vesz ki«, és az alatt semmi sem edz, nem gyakorol. Elképesztően sok munka van abban, hogy valaki egy bizonyos szintig eljusson, és egyszerűen túl rövid az élet ahhoz, hogy mindent, amit »kis időre abbahagyunk« utána teljesen elölről vagy jóval visszábbról kelljen kezdeni”, hangsúlyozta a szakembert.

Nyelvtanulás határok nélkül

Az online nyelvtanulásnak aktuális időben és térben is teljesen rugalmasan lehet a tanórákat megvalósítani, amiben az országhatárok sem jelentenek akadályt. Még külföldi nyaralás közben is lehet találni azt az egy-másfél órát, amit az online tanulásra lehet fordítani. Nem kell naponta, elég egyszer is egy héten. Már ezzel is rengeteget teszünk magunkért. A hosszabb szünetek során ugyanis a nyelvtudás könnyen gyengülhet, és a korábban megszerzett ismeretek homályba veszhetnek. Pontosan a folyamatosság és a rendszeresség az, ami segít az ismeretek megtartásában és a fejlődésben.

„A nyári szünet a nyelvtanulási motiváció alatt könnyen a nullára csökkenhet. Ha valaki hosszabb ideig nem gyakorolhat, nehezebben tér majd vissza a tanulási rutinba, és lesz képes újra motiválttá válni. Nem beszélve arról, hogy a nyári időszakban sok esetben szabadidő áll rendelkezésre, ami lehetőséget ad arra, hogy több időt szánjunk a nyelvtanulásra is”, mutatott rá Dunay Péter.

Hozzátette, jelenleg is vannak tanítványaik szerte a világban, Hongkongtól Új-Zélandig, és a tapasztalataik azt mutatják, nincs olyan távolság, amit nem lehetne az online oktatással áthidalni.

Akkor dőljünk hátra, ha elérjük a célunkat – de akkor legjobban se!

Ha bárkinek meg a fejében, hogy szüneteltesse a nyelvtanulást, érdemes feltenni magának a kérdést: úgy érzi, teljesen fordul a céljához, mindent tud már, amire a céljai eléréséhez van szükség? Ha nemleges a választ, tisztában kell lenni azzal, hogy a nyelvtanulás félbehagyásával akár 3-4 évre is elhalaszthatja céljai megvalósítását.

„A teljes megállás a legnagyobb hiba, mert minden, amit addig beletett a nyelvtanulásba, semmivé lesz. Aki úgy gondolja, hogy a nyár miatt nem tanul, annak igazából nincs is célja”, hívta fel a figyelmet a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője.

Zárásképpen azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy akár év közben, akár nyáron kezd bele valaki a nyelvtanulásba, célravezetőbb, ha azt az életmódja és a napi rutinja részévé teszi, mint ha csak időnként kapaszkodó fel egy-egy hullámra.