Nyaraljunk, de okosan

Június, július, augusztus? Nem mindegy, mikor hova utazunk

Sokáig vártunk idén a tavaszra, de lassan már tényleg elhihetjük, hogy itt a jó idő. Ez pedig azt jelenti, érdemes átgondolni, mikor és hova szeretnénk majd utazni, ha beköszönt a nyár. Vannak, akik már a szezon elején, vannak, akik épp a közepén, és vannak, akik a nyár legvégén szeretnek inkább utazni, de sem az időjárás, sem az árak, sem a várható tömeg miatt nem mindegy, hogy miként döntünk. A Wizz Tours tippjei ehhez nyújtanak segítséget.

Szerencsés időjárás esetén a városokban már májusban nagy lehet a hőség, és ezért sokan már júniusban elvágyódnak egy kényeztető pihenésre. A nyár eleje mindenképp a legkedvezőbb időszak a legnépszerűbb nyaralóhelyek felkeresésére, mert júniusban még elkerülhetjük a legnagyobb tömeget és az időjárás is kellemesebb. A lélegzetelállítóan szép dél-olasz városka, Bari, vagy a Côte d’Azur fővárosa, Nizza nem csak hogy csendesebbek a nyár elején, de a nyaralás árából is lefaraghatunk, ha a főszezon előtt utazunk. A hidegtől nem kell tartani: ugyan az éjszakák még júniusban hűvösek lehetnek, de az egész napos napsütéses meleg után ez inkább felüdülést jelent, mintsem kellemetlenséget. Ha Bariba látogat az ember, kihagyhatatlan a híres labirintusszerű óváros és gyönyörű kikötő mellett a közeli Alberobello és Matera városkák felkeresése is. Mindkét város szerepel az UNESCO világörökségi listáján a különleges, ősrégi épületeik révén. Nizzáról sokakban az a tévhit él, hogy csak a hírességek engedhetik meg maguknak, hogy ott nyaraljanak, pedig kifejezetten megfizethető város, ami fantasztikus tengerparttal, múzeumokkal és különleges konyhával is büszkélkedhet.

Mi augusztusban, a románok júniusban, míg a lengyelek júliusban nyaralnak a legszívesebben

A Wizz Tours tavaly nyári magyar, román és lengyel foglalási adatait összehasonlítva azt látjuk, hogy bár jelentős különbségek nincsenek az egyes nyári hónapok kihasználtságát tekintve, érdekes módon a kis eltérések minden országban más időszakot hoznak ki legkedveltebbnek. Mi, magyarok a legkevésbé júliusban, míg legszívesebben augusztusban vesszük ki az éves nagy szabadságot, és ilyenkor Máltára, Krétára vagy Rodoszra repülünk. A három mediterrán sziget mindegyikét a Wizz Tours-nál foglaló magyar utazók bő 11%-a választotta. Romániában a július-augusztus hajszálra megegyező foglalási adatokat mutatott 2017 nyarán, ezeknél június csak mintegy 0,6%-kal tudott erősebb lenni. A román utazók közel egyharmada (29%) Tenerifét választotta, de Málta (22%) és Dubaj (16%) is közkedvelt úti cél volt 2017-ben. Lengyelországban augusztusra már valamivel csökken a nyaralási kedv, a nyaralások jó 70%-a lezajlik június-júliusban. Málta (28%), Marokkó (23%) és Ciprus (20%) a három leglátogatottabb repülős úti cél a lengyel nyaralók körében.

A nyár eleji utazás hátránya azonban, hogy túl hamar véget ér. Ezért sokan nyár közepén szeretnek külfödre menni, ami sok előnnyel és hátránnyal is jár. Egyrészt pont a nyár közepén vágyódik el a legjobban az ember otthonról, hiszen mindenhol ilyenkor van a legmelegebb, és valljuk be, sokkal szívesebben lógatnánk ilyenkor a lábunkat a tengerparton, mint hogy a kiürült irodában üljünk. Azonban pont ez a júliusi utazás hátránya is: mivel tömegek özönlenek ilyenkor a vízközeli nyaralóhelyekre, a repülőjegy és a hotelszoba árak is felmennek, és egyes népszerű strandokon annyian vannak ilyenkor, hogy egy gombostűt sem lehetne leejteni.

Júliusban ezért érdemes lehet ellátogatni az ilyenkor kevésbé népszerű, azonban rengeteg látnivalót kínáló északabbra lévő városokba egy kis feltöltődésre. A vibráló, egyszerre modern és történelmi emlékekben gazdag Koppenhágát nem is kell bemutatni. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a nyár közepén az árak is kedvezőbbek és csendesebb is a dán főváros, mivel a helyiek ilyenkor nyaralni mennek. A Wizz Air nemrég indított új járatot a norvégiai Stavangerbe is, a túrázók nagy örömére. A városból egy lenyűgözően szép komputazással és némi túrázással elérhető Prédikálószéknek minden természetkedvelő bakancslistáján rajta kell lennie, valamint a jégkorszak során két szikla közé ékelődött, ezer méter magasságban függő lélegzetelállító Kjerag-sziklának is.

A nyár vége felé már egyre kisebb a tömeg, és ez egyes helyeken már az árakon is meglátszik, különösen a nyár utolsó heteiben. Ezért is szeretnek sokan augusztusban utazni, másrészt így az őszi-téli időszaknak kellően kipihenten és lebarnulva lehet nekivágni. A kellemes, nyár végi bulihangulat és a száraz, meleg időjárás miatt sokan a nyár végét választják városnéző kiruccanásokra.

A mediterrán Madridban például ugyan még augusztusban is nagy a forróság, de ez sokkal kevésbé zavarja az embert egy hűvös sangriával a kezében. Európa egyik legnagyobb nagyvárosa évszaktól függetlenül állandóan nyüzsgő, de a nyár végére például a híres Prado múzeumban már sokkal kevesebben vannak. A Királyi Palotát és Debod templomát sem szabad kihagyni, ahogy egy isteni churroszt sem – a bikiniszezonnak már addigra lassan amúgy is vége. A nyár végén egy másik európai nagyvárosba, Berlinbe is érdemes ellátogatni, mert augusztusban teljesen feléled a város, és még több izgalmat kínál, mint máskor. Ilyenkor tartják például a Nemzetközi Sörfesztivált, ahová világ minden tájáról jönnek az emberek különleges söröket kóstolni. Mindemellett a turisták nagy örömére, de a berliniek számára is érthetetlen módon augusztusban leesnek az árak az amúgy is teljesen megfizethető városban. A helyi kávézók és éttermek tömkelege kínál a hétvégéken fantasztikus villásreggeliket, érdemes lehet ilyenkor egy kávézó teraszán megreggelizni és jóllakottan folytatni a városnézést.

Természetesen a Wizz Tours kínálatában talál mindenki magának valót kedvező áron a nyár bármelyik hónapján, de a fenti szempontokat is érdemes fejben tartani, ha nyaralást szervezünk.

A Wizz Toursról

A Wizz Tours online utazási szolgáltató, amely Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air utazási platformja. A Wizz Tours szabadidős és üzleti utazási csomagok széles választékát kínálja, benne változatos városnéző utakkal, nyaralási ajánlatokkal és téli utazásokkal. A Wizz Tours egyszerűbbé, gyorsabbá és költséghatékonyabbá teszi az utazást, hiszen a repülőjegyet a szállással együtt vásárolhatják meg az ügyfelek, miközben az ügyfélszolgálat helyi nyelven áll rendelkezésükre. A Wizz Tours ajánlataiban kombinálja a Wizz Air egyre bővülő, jelenleg Európában és azon kívül több mint 600 útvonalat számláló hálózatában elérhető repülőjáratokat, valamint több mint 30 000 szálláshelyet a Wizz Tours közvetlen partnereitől, illetve Európa vezető szállásbankjaitól. A Wizz Tours ajánlatai megtalálhatók a wizztours.com oldalon.