Novotny Zoltán: “Szepesi György hihetetlen nagy egyéniség volt”

Szepesi György halálával egy “hihetetlen nagy egyéniséggel” lett szegényebb Magyarország – mondta a szerda virradóra 96 évesen elhunyt pályatársról Novotny Zoltán.

A 78 éves rádiós utalt a legendás riporter népszerűségére, arra, hogy “az ötvenes-hatvanas években mindenki Szepesi akart lenni”, miután a magyar sportsikerekről leggyakrabban rajta keresztül szerzett tudomást az ország.

“De érkezhettünk utána akárhányan erre a pályára, Szepesi Györgyből csak egy volt. Örök szerelme volt a rádió és a sport, azon belül is elsősorban a labdarúgás” – hangsúlyozta Novotny Zoltán, aki szerint Szepesi Györgyöt “nem véletlenül tartották az Aranycsapat tizenkettedik játékosának”.

A közösen átélt és közvetített megszámlálhatatlan magyar sportsikerből mindenekelőtt Kulcsár Győző 1968-as, egyéni olimpiai címét emelte ki:

“A döntőben hármas holtverseny alakult ki, amelyben aztán Kulcsár mindkét riválisát legyőzte, így aranyérmes lett. Gyuri a már leközvetített nap után hiába volt rendkívül fáradt, erre a két asszóra valósággal újjászületett, olyan intenzitással, átéléssel kürtölte világgá Kulcsár győzelmét, a magyar sikert, hogy azt nem lehet elfelejteni” – mondta.

Novotny Zoltán hozzátette: 55-56 évet dolgoztak együtt, évtizedeken át kölcsönösen segítették egymást, és kollégáihoz hasonlóan rengeteget tanult és kapott az idősebb pályatárstól.

“A szakma és a munka iránti alázata példaértékű volt. Soha nem felejtette el felhívni a fiatalabb kollégák figyelmét arra, hogy naprakészek legyenek. És nemcsak a sporthírekből” – mondta Novotny Zoltán. Szepesi György kiemelten figyelt arra, hogy a rádió közvetítései a határon túl élő magyarokhoz is eljussanak – éljenek bárhol a világban, akár a tengerentúlon -, és ennek érdekében mindent megtett a háttérben – emelte ki.

Novotny Zoltán emlékeztetett arra, hogy Szepesi György nevéhez sportvezetőként is fűződnek sporttörténeti mérföldkövek: “Puskás Ferenc elsősorban az ő közbenjárásnak köszönhetően tért vissza Magyarországra, és döntő érdemei vannak abban is, hogy az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének Puhl Sándor volt a játékvezetője”.

https://miazablogger.hu/2018/07/25/emlekmusorral-es-a-63-as-merkozessel-emlekezik-a-kozmedia-szepesi-gyorgyre/