Nőtt a Nokia forgalma és nyeresége tavaly

    Növelte forgalmát és nyereségét tavaly a finn Nokia távközlési berendezés gyártó konszern a cég honlapján csütörtökön publikált beszámoló alapján.

    A finn Nokia értékesítési árbevétele 1,6 százalékkal 22,2 milliárd euróra nőtt 2021-ben az előző évihez képest 12,5 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. Elemzők átlagban 23,6 milliárd eurós bevételt vártak 2021-re.


    A bevételnövekedéshez a Nokia tájékoztatása szerint nagyban hozzájárultak a cég kockázati tőkebefektetései, amelyek nélkül a bevételarányos jövedelmezősége 11 százalékos volt.


    A működési eredmény 2,8 milliárd euró lett, egyharmadával több az előző évinél. A nettó nyereség összehasonlítható alapon 2,1 milliárd euróra emelkedett az előző évi 1,4 milliárd euróról.


    A Nokia igazgatótanácsa az éves eredmény alapján 0,08 eurós osztalék kifizetésére tesz javaslatot a részvényesek közgyűlésének. A Nokia most először fizet osztalékot a 2019 közepi negyedéves osztalék kifizetése óta.


    A nyereség növekedését Pekka Lundmark, a Nokia vezérigazgatója a cég szerkezetátalakítási programja eredményének tulajdonítja. Jelezte egyúttal, hogy a nyereségesség további javulására számít a cégnél. A megnövekedett cash-flownak köszönhetően egyúttal a Nokia részvényvisszavásárlási programot is indít mintegy 600 millió eurós tervezett kerettel. A visszavásárlásokat az idei első negyedévben kezdik meg és előreláthatólag két éven át fog tartani.


    A vezérigazgató múlt márciusban jelentette be, hogy akár 10 ezerrel is csökkenthetik az alkalmazotti létszámot egy 18-24 hónapos periódus folyamán. A költségcsökkentéssel 2023 végéig a cég 600 millió eurós költségmegtakarítást tervez elérni, amit beruházásokra és kutatás-fejlesztési kiadások finanszírozására fordítanak.


    A költségmegtakarításoknak és az átszervezéseknek köszönhetően a Nokia három-öt éves időtávban legalább 14 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget kíván elérni egyszeri tételek nélkül.


    A vezérigazgató a 2022-es évre “a piaci átlagot meghaladó növekedéssel” 22,6-23,8 milliárd eurós értékesítési árbevételt vár, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 11,0 és 13,5 százalék körül alakulhat. A magas megrendelésállománynak köszönhetően bizakodó kilátásokat a vezérigazgató szerint a beszállítói láncokban kialakult fennakadások miatt bizonytalan ellátási helyzet árnyékolja be.


https://www.nokia.com/about-us/news/releases/2022/02/03/nokia-corporation-financial-report-for-q4-and-full-year-2021/