Nőnap másképp

Calidora új dala fontos üzenetet hordoz

Az énekes-dalszerző, Calidora új dalában egy komoly témára hívja fel a figyelmet. Az „Elég volt” egy nehéz korszak lezárását és egyben egy új időszak kezdetét is jelenti az énekesnő számára.

 

Calidora elbűvölő hangját többek között az „In My Mind” (Vekonyz dala), az „Azt mondom állj”(Tankcsapda feldolgozás) és az „Én már nem” (saját szerzemény) című felvételekből ismerheti a közönség. Dóri A Dal 2017 műsorának TOP 30-as mezőnyébe is bekerült, „Glory” című dalával.

Az énekesnő 2017 nyarán mutatta be első videóklipjét, amely az „Újrafestem” című szerzeményéhez készült. A dal a szerelem útvesztőjéről és az újrakezdésről szól, a klip pedig visszaadja ezt a pozitív és reményteli hangulatot.

 

Dóri tehetségére mások is felfigyeltek, így a Petőfi TV-n futó „Holnap tali” című sorozatának ő lett a zenei szerkesztője. Mindemellett pedig részt vett az első magyarországi Songbook Songwriting Camp-en, ahol külföldi dalszerzőktől kapott meghívást közös munkára. Társszerzői projektjei közül a legkiemelkedőbb Freddie „Csodák” című dala volt, ami a hazai slágerlisták élére jutott.

 

Az alkotói időszak után az énekesnő elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa a közönségnek legújabb szerzeményét. Az „Elég volt” témája mély és komoly: a kapcsolatokon belüli fizikai és lelki bántalmazás.

„Amiről ez a dal szól, sajnos sokkal több kapcsolatban, családban zajlik zárt ajtók mögött, mint amiről tudunk. Azoknak és azokhoz szólok, akik csak a hallgatást ismerik és nem mernek erről beszélni. Ne féljetek lépni egy emberhez méltatlan szituációból!  Ne engedjétek senkinek, hogy elhitesse veletek, hogy ez így rendben van. Nincs. Elég volt.” – nyilatkozta az énekesnő.

A dalhoz egy lyric videó is készült, aminek koncepciója a dal üzenetére fekteti a hangsúlyt, kitalálásában Dóri maga is részt vett. A kissé horrorisztikus képek, sötét fények és sejtelmes képsorok az elfojtott érzelmek hangulatát adják vissza.

„Ez egy új életszakasz kezdete mind zeneileg, mind emberileg. Már nem függök semmitől és senkitől. Én döntöm el, hogy kikkel dolgozom együtt és kit engedek közel magamhoz. Arról írok és úgy, ahogy én akarok. Nincs cukormáz, csak a nyers valóság.” – tette hozzá az énekesnő.

 

A közelmúltban nagy port kavaró – és egyben megosztó – #metoo kampány is azt bizonyítja, hogy a dal üzenete nagyon is aktuális, és van létjogosultsága a hazai zenei palettán.