Nincs még minden veszve! Ha ez, ha az, ha amaz, meg ha így, úgy és amúgy, és még ha…, akkor talán

A Svájctól elszenvedett vereséget követően a német válogatott is könnyedén legyőzte a Marco Rossi csapatát – amely sokkal jobb arcát mutatta, mint múlt szombaton, de matematikailag nincs még minden veszve.

Matematikailag még nincs veszve semmi…

Tudtad?

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a házigazda németektől az Európa-bajnokság A csoportjának szerdai mérkőzésén Stuttgartban, ezzel nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

    Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a svájciakkal szemben elveszített nyitókörös meccshez képest szervezettebben, fegyelmezettebben és stabilabban futballozott, ám így sem tudta elkerülni, hogy a szünetre – Jamal Musiala szerencsésnek mondható góljával – hátrányba kerüljön. A magyaroknak voltak veszélyes támadásai a találkozón, de Ilkay Gündogan második félidő derekán elért találata lezárta a mérkőzést, valamint bebiztosította a német továbbjutást, egyben nehéz helyzetbe hozta Magyarországot.


    A válogatott ezt megelőzően három éve, 2021 szeptemberében szenvedett egymás után két vereséget.


    A magyar csapat vasárnap 21 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

    Eredmény, A csoport, 2. forduló:
Németország-Magyarország 2-0 (1-0)
Stuttgart, MHP Aréna, 54 000 néző, v.: Danny Makkelie (holland)
    gólszerzők: Musiala (22.), Gündogan (67.)
    sárga lap: Rüdiger (27.), Mittelstädt (89.), illetve Varga B. (22.), Szoboszlai (93.)
    Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt – Andrich (Can, 72.), Kroos – Musiala (Führich, 72.), Gündogan (Undav, 84.), Wirtz (Sané, 58.) – Havertz (Füllkrug, 58.)
    Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla (Ádám, 75.), Nagy Á. (Kleinheisler, 64.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 75.) – Sallai (Csoboth, 87.), Szoboszlai – Varga B. (Gazdag, 87.)

    22. perc: Gündogan lépett be a magyar tizenhatoson belülre, de nem tökéletesen vette át a labdát, melyet Orbán próbált elsodorni előle. A magyar védőt riválisa kibillentette az egyensúlyából, közben Gulácsi is kilépett a kapuból, de felszabadítani senkinek nem sikerült, a labda pedig Musiala elé került, aki hét méterről a hálóba lőtt (1-0).
    67. perc: A meccsen első alkalommal tolódott rosszul a tizenhatosnál védekező magyar együttes, a németek pedig addig passzoltak egymásnak, amíg Gündogannak ziccerben már csak be kellett gurítania a labdát a kapuba (2-0).

    A stuttgarti MHP Aréna a kezdésre gyakorlatilag teljesen megtelt, a kezdőcsapatok bemutatása után pedig mindkét válogatott szurkolóinak szóló dalt játszottak le a szervezők. A magyar tábor nagy tapssal köszöntötte a kezdő tizenegy tagjait, majd egyemberként énekelte az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát. A himnuszok idejére a B közép feletti részen egy hatalmas méretű „Jó kedvvel, bőséggel” feliratú molinót feszítettek ki a magyar drukkerek, a kapuk mögött elhelyezkedő szurkolók mindegyike pedig nemzeti zászló lobogtatott.


    Alig telt el húsz másodperc a találkozóból, Sallai máris helyzetbe került, de Neuer előbb érte el a labdát az ötös környékén. Rossi láthatóan egy jóval védekezőbb, a hátsó stabilitásra törekvő alakzatot képzelt el csapata számára, amikor ugyanis a németek támadtak, akkor a magyarok mélyen visszahúzódtak saját térfelükön. Támadásban is kreatívabbnak tűnt a válogatott, mint az első, Svájc elleni meccsen, ugyanakkor a lendületesebb német akcióknál elő-előfordult némi bizonytalanság a magyar védők részéről.


    A 20. perc környékén érezhetően nőtt a német nyomás, majd egy szerencsésnek mondható találattal előnybe került a házigazda. A magyarok azonnal reagáltak és aktívabb támadójátékba kezdtek, melynek eredményeként Szoboszlainak szabadrúgásból és akcióból is volt veszélyes kapura lövése, előbbit Neuer védte nagy bravúrral, utóbbit pedig az egyik védő blokkolta. A félidő vége ismét a németeké volt, majd a ráadásban Szoboszlai szabadrúgása után Sallai fejelte a kapuba a Neuer által kiütött labdát, ezt viszont les miatt – videobírós ellenőrzés után – a játékvezető nem adta meg.


    Fordulás után is többet volt a labda a németeknél, hamarosan Kroos lövését kellett védenie Gulácsinak, kisvártatva viszont Sallai remek bal oldali beadása találta meg az ötösön Varga Barnabást, de a Ferencváros csatára kicsivel fölé fejelt. A félidő derekához érve a németek könyörtelenül kihasználták a magyar védelem helyezkedési hibáját: egy szépen kijátszott akció végén Gündogan lőhetett gólt ziccerből. A második bekapott gól kibillentette az addig szépen koncentráló magyar játékosokat, így néhány perc leforgása alatt Gulácsinak többször is nagyot kellett védenie. Marco Rossi kettős cserét hajtott végre, a válogatott pedig támadóbb felfogásra váltott, igaz, ezzel megbontotta az addigi stabilitását.


    A német kapu előtt végül a hajrában már nem sikerült kialakítania igazán gólveszélyes helyzeteket a magyaroknak, akik ezen a mérkőzésen sokkal kevésbé érdemeltek vereséget, mint múlt szombaton Svájc ellen, de így a nyolcaddöntőbe kerülésük a skótok legyőzése mellett azon is múlhat, hogy a többi csoportban milyen mérleggel és gólkülönbséggel zárnak a harmadik helyezettek.

Az A csoport eredménye és további programja

    A németországi labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának eredménye és további programja:

        2. forduló:
Németország-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0)
    később:
Skócia-Svájc, Köln 21.00

    Korábbi eredmények:
    pénteken játszották:
Németország-Skócia 5-1 (3-0)
    szombaton játszották:
Svájc-MAGYARORSZÁG 3-1 (2-0)

    Az állás:
1. Németország  2   2  –  –   7-1   6 pont – továbbjutott
2. Svájc        1   1  –  –   3-1   3
3. MAGYARORSZÁG 2   –  –  2   1-5   0
4. Skócia       1   –  –  1   1-5   0

    A csoport további programja:
    3. forduló (vasárnap):
Svájc-Németország, Frankfurt 21.00
Skócia-MAGYAROSZÁG, Stuttgart 21.00