Neves közreműködőkkel érkezett Für Anikó negyedik, rockos nagylemeze, a ’Für For Ten’

Megjelent Für Anikó ritkaságszámba menő nagylemeze 10 különleges duettpartner, zenészek és színészkollégák közreműködésével. A 12 dalból álló, ’Für For Ten’ című album egy korhű mozaik a jelenleg feje tetejére állt világról közérdekű témákat és mindazt érintve, amelyben jelenleg élünk. A szövegíró ezúttal Gerendás Péter gyakori társszerzője és a színművész-énekesnő korábbi alkotótársa, Fekete György, míg a zeneszerzők ezúttal is Hrutka Róbert (például Magyar Vándor, Valami Amerika filmzenék) és Jamie Winchester (korábbi alkotótársai: Geszti Péter, Révész Sándor, Ákos) voltak. 

Legutóbb, 2018-ban Anikó harmadik nagylemeze (’Magyar hangja vagyok’: Fekete György, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Borlai Gergő) szerzőgárdájának gyümölcsöző együttműködése hatást gyakorolt a későbbiekre. Már a megjelenést követően megkezdték a közös munkát létrehozva a következő projektet.

„Legalább négy éve érlelődik a ’Für For Ten’, ebbe, persze a járvány is belejátszott. Jót tett a lemeznek a kivárás, és mivel nem az volt az elsődleges cél, hogy felkerüljünk a slágerlistákra, nem kapkodtunk vele. Igazából ez azért is van, mert szeretek mindent jól csinálni, sosem a mennyiségre megyek, hanem a minőségre. Számomra nem műfaji kérdés, hogy miben veszek részt, csak azt nézem, hogy tudok-e neki örülni” – mondta el Für Anikó a debütálást ünneplő sajtóeseményen, ahol a közreműködők döntő többsége is részt vett.

„Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 férfival és 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner első szóra beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”

A korong kétféle szálon fut. Az egyik rész végig kíséri a párkapcsolat állomásait az első szerelmet követő randizós-mozizós időszaktól a teljes elhidegülésig, majd az igazi társ megtalálásáig. A szerzemények másik csoportja égető témákat feszegetnek: a média gépezetéről, az ökológiáról, a háborúról, az elvándorlásról és a multi-leveles világról hallgathatunk komoly-ironikus hangvételű gondolatokat.

A zenészek között pedig olyan neveket találhatunk, mint a korábban Jamie-vel és Robival együtt játszó nagy csapat tagjai: Borlai Gergő, Galambos Zoltán, Giret Gábor, és az Al di Meolával évekig játszó Kaszás Péter.

Az újdonság 2023. október 26-tól kapható az ország összes, releváns cd-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül és valamennyi digitális, zenei megosztónA közönségnek élőben is lehetősége nyílik meghallgatni a felvételeket a tíz közreműködővel 2024. január 25-én az Örkény Színházban. Jegyek október 27-étől kaphatók az Örkény Színház jegypénztárában, illetve online az orkeny.jegy.hu oldalon.

’Für For Ten’ dallista

1) Ködből száll: Für Anikó

2) Mi csak néztünk: Petruska Andrással

3) Árad a fény: Gerendás Péterrel

4) Bulvárné: Schrott Péterrel       

5) Pánikhangulat: Heincz Gáborral          

6) Paleobiovegán: Hrutka Róberttel     

7) Senkise lát: Epres Attilával   

8) Babaház: Nagy Ervinnel           

9) Víz és fák: Schwartz Dáviddal

10) Világbazár: Kálloy Molnár Péterrel

11) Másfele utazó: Kohánszky Roy-jal        

12) Félve szólt: Für Anikó                 

Für Anikó zenei háttere:

Ki ne ismerné Für Anikót és az ő jellegzetes orgánumát? Szinte nincs olyan nap, amikor ne hallanánk viszont a többek között Jászai Mari- és Érdemes Művész-díjjal elismert színésznőt egy-egy tévécsatornán valamelyik hollywoodi híresség hangját kölcsönözve; az Örkény István Színház – amelynek Anikó alapító tagja – darabjaiban vagy egy közismert, magyar filmprodukcióban. Jól lehet manapság főként prózai színműben játszik, de pályája kezdetén számos zenés darab főszerepe (Olivér, Kabaré, A Vörös malom, Macskák, stb.) találta meg a Madách Színházban töltött évei alatt. A CD-hallgató közönségnek csak 2006-ban vált igazán világossá, hogy a színésznő vérében van az éneklés és a könnyűzene, amikor megjelent a ’Nőstény álom’ című albuma a legendás Bereményi Géza dalszövegeivel és az egyik legsikeresebb, hazai dalszerző, Hrutka Róbert zenéjével. 2010-ben követte a második, a „Kitalált világ” című, amelyet az előadó ugyanezzel a szerzőpárossal jegyez.   

Für Anikó – Pánikhangulat (feat. Heincz Gábor BIGA)
 MEGNÉZEM 

Für Anikó – Für For Ten (album)
 LINKFIRE