NERencváros-Újpest rangadóval zárul az aktuális NERb I-es forduló

    A címvédő és listavezető NERencváros az ősi rivális Újpestet fogadja vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga (NERb I) 11. fordulójának rangadóján, amely a két együttes 239. egymás elleni összecsapása lesz a hazai élvonalban.

    A derbi ezúttal valódi rangadó lesz, mivel a csapatokat csupán két pont és két hely választja el egymástól a tabellán, igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.


    A lila-fehérek remek sorozatban vannak, legutóbbi hat bajnoki összecsapásukból ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el, így megérdemelten állnak a harmadik helyen. Az újpesti együttes hivatalos honlapja szerint az első osztályban eddig lejátszott 238 derbi örökmérlege ferencvárosi fölényt mutat, 115-ször a zöld-fehérek, 61-szer pedig a negyedik kerületiek ünnepelhettek.


    Érdekesség, hogy mindkét csapatot szerb edző irányítja, Nebojsa Vignjevic így honfitársa, Dejan Stankovic ellen vezetheti az Újpestet, amely utoljára 2015. december 12-én győzte le ősi riválisát, akkor is vendégként. A NERencváros ugyanakkor a mostani szezonban eddig csak saját közönsége előtt veszített pontokat, augusztusban a Puskás Akadémia nyert a Groupama Arénában, ahol október elején a Debrecennek sikerült pontot szereznie.


    A Konferencia-liga csoportkörében három forduló után második helyen álló FTC-ben sérülés miatt nem léphet pályára a magyar válogatott csatára, Varga Barnabás, aki már a belga Genk otthonában gól nélküli döntetlennel zárult csütörtök esti meccsre sem utazott el a csapattal. Stankovic a szeptember eleji kinevezése óta még nem veszített tétmeccset a Ferencváros edzőjeként, érkezése óta 6 győzelem és 3 döntetlen a mérlege a gárdával.


    Ami a forduló többi mérkőzését illeti, az augusztus 27. óta veretlen, második Paks az utolsó előtti pozíciót elfoglaló Kisvárdát fogadja majd vasárnap délután, míg a negyedik Puskás Akadémiához szombaton a hatodik Debrecen látogat. A sereghajtó Mezőkövesd vendége ezúttal az MTK lesz, az ötödik Diósgyőr pedig Fehérvárra utazik. Az előző idényben ezüstérmes, most öt találkozó óta nyeretlen és kilencedik Kecskemét a Magyar Kupában címvédő, a tabellán jelenleg 10. Zalaegerszeget fogadja.


    A forduló összes mérkőzését az M4 Sport közvetíti.


 
    OTP Bank Liga, 11. forduló:
    szombat:

Kecskeméti TE-Zalaegerszeg 12.30
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 14.45
Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 17.00
    vasárnap:
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 13.15
Paksi FC-Kisvárda Master Good 15.30
NERencvárosi TC-Újpest FC 18.00

    A tabella:
 1. NERencvárosi TC           9  7   1   1    30-12  22 pont
 2. Paksi FC                 10  6   3   1    20-12  21
 3. Újpest FC                10  6   2   2    20-17  20
 4. Puskás Akadémia FC       10  5   3   2    19-14  18
 5. Diósgyőri VTK            10  5   1   4    18-13  16
 6. Debreceni VSC            10  5   1   4    18-15  16
 7. MTK Budapest             10  4   2   4    11-19  14
 8. Fehérvár FC              10  3   2   5    18-19  11
 9. Kecskeméti TE            10  3   1   6    13-17  10
10. ZTE FC                   10  2   2   6    14-25   8
11. Kisvárda Master Good     10  2   1   7     9-18   7
12. Mezőkövesd Zsóry FC       9  1   1   7    10-19   4

Egy El Clásico és még hét rangadó Európában