Népmese vetítés, kiállítás és néptánctanítás a Cinema MOM-ban

Május 5-én nyílik meg a Pannonia Entertainment legújabb időszaki kiállítása a Cinema MOM-ban, a Kecskemétfilm díjnyertes, Cigánymesék című tévéfilm-sorozatának egyedi technikával készült rajzaiból. A június 5-ig látható tárlat nyitóeseményén ingyenes rajzfilm vetítéssel és néptánc tanítással is várják az érdeklődőket.

Az esemény keretében május 5-én pénteken 17:40-től a Cigánymesék tévésorozat két epizódját – Valaha madarak voltunk, Hogyan lett az ember? – vetítik, többszöri ismétléssel a mozi emeleti termében.

18:00 órától ünnepélyes kiállításmegnyitóval folytatódik a program, a Cigánymesék epizódokból származó, több mint 30 válogatott rajzból álló tárlatot Elsässer Klaudia házigazda, a Pannonia Entertainment alapítójának és ügyvezető igazgatójának rövid köszöntője után Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Animációs Filmstúdió vezetője nyitja meg, aki a sorozatot életre hívó motivációkról, értékeiről, utóéletéről osztja meg gondolatait. A kiállítás 2023. július 5-ig ingyenesen megtekinthető a mozi nyitvatartási idejében.

A kiállításmegnyitót követő egy órában, 18:20-19:20-ig roma elemekkel tűzdelt moldvai csángó tánc oktatásra várjuk a gyerekeket a mozi emeleti termében. Az oktató Mezei Csilla, a budapesti Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola nép- és honismeret, valamint hittan-tanára, könyvtárosa. A táncokhoz élőzenét szolgáltató, háromfős, hagyományőrző zenekar tagjai Esztergomi Katinka, Bennő Katalin, Bennő László

A belépés minden programra ingyenes, a táncház esetén előzetes regisztrációt kérnek a szervezők.

A Cigánymesék bizonyos szempontból a Magyar népmesék folytatásának is tekinthető, 15 részes, több nemzetközi tévéfesztivál díjával kitüntetett tévésorozat forgatókönyvének elkészítésekor Szécsi Magda, Bari Károly és Daróczi Ágnes gyűjtéseire támaszkodott Horváth Mária, Szoboszlay Eszter és Balajthy László rajzfilmrendező. A sorozat rendezője Horváth Mária volt. Látványvilágára Orsós Teréz pécsi festő- és grafikusművész stílusa hatott döntően. Főcímzenét Oláh József és zenekara, a Parno Graszt szolgáltatott. Viseleti szakértő Varga Erika, a Romani Design alapítója lett. Narrátora Nyakó Júlia volt. (Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film, MMA Kiadó, 2019 nyomán)

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=O2y3IjWST8s

Horváth Mária animációs rendező így nyilatkozott a sorozatról: Cigánymeséket készítünk kortárs cigány alkotók, írók, festők és zenészek közreműködésével. A kiválasztott mesékben megmutatkozik a cigány lélek, büszkén vállalható üzenetük van. Az élet teljességéről, hűségről, szerelemről, vándorlásról, a cigányok eredettörténetéről, humorukról, a család és az anya fontos szerepéről szólnak ezek a történetek, miközben bemutatunk egy-egy elfeledett szakmát, kosárfonást, teknővájást, jóslást, vályogvetést, kovácsmesterséget stb. A sorozatban vannak tündérmesék, eredetmesék, szerelmes, csodás, tanulságos és hétköznapi történetek. A filmkészítés szolgálat is, segíteni tud abban, hogy jobban megértsük és megismerjük egymást. Azon fáradozunk, hogy ezek a gyönyörű mesék közkinccsé legyenek, eljutva sok emberhez, gyerekekhez, felnőttekhez, cigányokhoz, nem cigányokhoz.