Nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatói pozíció létrehozásával erősíti regionális szerepét a legnagyobb magyar HR szolgáltató, a Prohuman

Februártól nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatóként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Reményi Zsuzsanna. A nyolc kelet-közép-európai országban immár több mint 20 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar HR szolgáltató célja, hogy hazai piacvezető pozíciójának megtartása mellett 2024-re regionális szinten is vezető szerepet töltsön be a szektorban – ezt a célt szolgálja az új poszt létrehozása is.

Reményi Zsuzsanna 2014 óta erősíti a Prohuman csapatát, azóta régióvezetői, hálózati igazgatói és munkaerő-kölcsönzési vezetői posztot töltött be a cégnél. Februártól, immáron nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatóként fő feladata a Prohuman külföldi és hazai leányvállalatai közötti kapcsolat erősítése és az értékesítési folyamatok támogatása, valamint a regionális partnerek kiszolgálásának felügyelete lesz. Az ügyfélszerzés támogatása, kapcsolatok kiépítése a potenciális partnerekkel, és az ehhez kapcsolódó stratégiai egyeztetések koordinálása is hozzá tartozik.

A hazai piacon évek óta piacvezető, a céget alapító, magyar tulajdonosok által irányított Prohuman az elmúlt években a régióban is egyre jelentősebb szerephez jutott. Magyarországot is beleértve már 8 országban vannak jelen szolgáltatásaikkal. A vállalat nem titkolt célja, hogy a hazai vezető szerep után régiós szinten is a legmeghatározóbb HR szolgáltatóvá váljanak.

A Prohuman Magyarországon piacvezetővé, a régióban pedig az egyik legjelentősebb HR szolgáltatóvá vált az elmúlt években. Romániában, Szlovéniában már bekerültünk az öt legnagyobb közé, de Szerbiában, Németországban és Ausztriában is meghatározó piaci szereplőkké nőttünk. Célunk, hogy 2024-ig Kelet-Közép-Európa vezető HR-szolgáltatójává váljunk, és Reményi Zsuzsanna kulcsszerepet játszik majd ennek az ambíciónak a valóra váltásában” – mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

Szeretném az évek során szerzettügyfélkapcsolati és üzleti tapasztalataimat átadni a kollégáknak, ezáltal támogatni az eredményes együttműködést immár nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is koordinálva a munkát. Szeretnénk egységes, országhatárokon átívelő szolgáltatási portfoliót nyújtani az ügyfeleink számára, ami által minden országban ugyanazt a magas színvonalat, rugalmas és precíz működést tapasztalhatják nap mint nap. A nemzetközi szintű munka irányítása és összefogása ezzel az új pozícióval még koordináltabbá válhat, fontos mindez, hiszen immár 8 országban mintegy 20 000 főt foglalkoztatunk és nagyra törő terveink vannak a jövőre nézve” – mondta el Reményi Zsuzsanna, a Prohuman új nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatója.

A munkaerőhiány régiós probléma: kulcskérdés az unión kívülről érkező munkavállalók integrációja

Noha a munkaerőpiacnak a régió minden országában vannak helyi sajátosságai, azonosíthatók határokon átívelő trendek, folyamatok” – mutatott rá az újonnan kinevezett vezető. „Az elmúlt években rengeteg új kihívással kellett megküzdenie a HR szakmának minden fronton. Gondoljunk csak a 2020-ban kezdődő Covid hullámra, vagy éppen a tavaly kialakult háborús helyzetre, melyek mind rendkívüli hatással voltak a munkaerőpiacra” – fogalmazott Reményi Zsuzsanna. „Egyik legfontosabb feladatunk, hogy ezek tapasztalatait összegezzük, és a lehető leggyorsabban alkalmazkodjunk a változásokhoz. A munkaerőhiány továbbra is – bár eltérő mértékben – jelen van a régió országaiban, ezért kulcskérdés lehet az unión kívülről – ún. harmadik országból – érkező munkavállalók szélesebb körű bevonása, noha más-más szabályok mentén kerülhet erre sor a különböző országokban. Mindemellett mindenhol terítéken van a toborzási folyamatok átgondolása, fejlesztése. Mindenhol új toborzási lehetőségeket, csatornákat kell alkalmazni és ezeket hatékony módon beépítenie a kiválasztási folyamatba” – tette hozzá a szakember.