Nemcsak a hazai, de nemzetközi szinten is tarol Lotfi Begi

A 2022-es évet elképesztő sikerrel zárta Lotfi Begi, amelyet a MAHASZ által közölt, hivatalos, éves adatok is alátámasztanak, így továbbra is hazánk legtöbbet játszott DJ/producereként hivatkozhatunk rá. A napokban „Heartbreak” című első, nemzetközi dalával debütáló lemezlovas pedig úgy néz ki, hogy a 2023-at is egy minden várakozást felülmúló projekttel nyitotta.

Lotfi Begi számára a tavalyi év az álmok megvalósításáról szólt, ismét hatalmas sikereket ért el. Producerként és ötletgazdaként az ő nevéhez kötődik hazánk legkedveltebb labdarugó-csapatának első lemeze, ’A Nagy Fradi-lemez’ – ami egy valódi szerelemprojekt volt Begi számára, hiszen a kedvenc csapata. Emellett összesen 19 slágerével és 35 380 játszással ő lett a MAHASZ adatai alapján az első, a rádiókban legtöbbet játszott DJ/producer, előadóként pedig ezüstérmes lett. Előkelő helyen végzett, a Burai Krisztiánnal közös „Háborgó mélység 2”, a Császár Előd, és Nika közreműködésével készült „Tiltott szerelem”, valamint a tavaly kiadott, zseniális Ámokfutók-átdolgozás, „A hold dala” is felkerült a rádiós élbolyba.

Ha pedig az idei évet nézzük, már most látszik, hogy cseppet sem hagyott alább a lendület, sőt Begi leszerződött a Warner Music Grouppal és máris kiadta első, nemzetközi felvételét az amerikai énekesnő-dalszerzővel, Cecilia Gaulttal közösen. Gyönyörű népdalunk, a „Tavaszi szél” dallamát átdolgozó „Heartbreak” négy, hivatalos, New Music Friday Spotify listára került fel – Magyarország mellett, Románia, Ukrajna, valamint Csehország és Szlovákia közös listájára. A megjelenés napján pedig a rendkívül népszerű Friss Pop hazai, szerkesztői lista első helyén és playlist coverjén találkozhattunk Begivel, akinek legújabb dalát már közel 400 listához adták hozzá. A hazai sikerek után Lotfi Beginek minden bizonnyal sikerül felhelyezni kis hazánkat a nemzetközi zenei térképre.

Ne maradj le Begi legfrissebb daláról és hallgasd meg a „Heartbreak”-et itt:

HALLGASD MEG ITT!