#NeMaradjLe

Az Always és a Magyar Vöröskereszt jótékonysági programja az iskoláskorú lányok megsegítésére

A Procter&Gamble menstruációs szegénységgel kapcsolatos legfrissebb felmérése szerint Magyarországon 5-ből 1 lány feltehetően azért hiányzik az iskolából menstruációja alatt, mert nem áll rendelkezésére semmilyen alapvető női higiénés termék*. Az Always és a Magyar Vöröskereszt a tavalyi sikeres kezdeményezésük után idén újra elindítja #NeMaradjLe adományozási kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára és az adománnyal enyhítse ezt. A programhoz február 1. és március 15. között bárki csatlakozhat mindössze egy Always betét vásárlásával vagy egy #Always #NeMaradjLe hashtagekkel ellátott fotó Facebookon vagy Instagramon történő megosztásával. A program nagykövete idén is Ábel Anita, aki szívügyének tartja, hogy a kezdeményezést minél több emberhez eljuttassa, és így a lehető legtöbb lánynak segítséget nyújthassanak.

A menstruáció a mai napig tabu téma nagyon sok országban, így hazánkban is, és ez – főleg a pubertáskorban lévő lányok esetében – gyakran negatív következményekhez vezethet. Még a legfejlettebb országokban is előfordulhat, hogy iskolás lányok azért hiányoznak az iskolából, mert nem jutnak hozzá az alapvető női higiénés termékhez. A közvetlen környezet ezzel a problémával általában nem foglalkozik, mivel a társadalom ezt pár nap hiányzást az iskolából való távolmaradás ürügyének tudja be. Betét vagy tampon hiányában a fiatal lányok sok esetben rosszabb minőségű betéteket vagy textíliát használnak azokon a napokon. Ez a probléma jelentősen befolyásolja nemcsak a kényelem érzetet, de hatással van az önbizalmukra is. A gyakori iskolai hiányzás miatt a lányok nemcsak a tanulásban maradhatnak le, de kimaradhatnak a baráti találkozásokból, programokból, amely mind fontos része a pubertáskori önbizalomépítésnek.

Magyarországon ez a probléma 5-ből 1 lányt érint.

A P&G Always márkája évek óta eltökélt a lányok önbizalmának építéséért világszerte. A sikeres #MintEgyLány és a tavalyi első #NeMaradjLe kampányok után idén újra a menstruációs szegénység visszaszorítása áll a vállalat programjának középpontjában.

Együttműködésben a Magyar Vöröskereszttel, a női higiéniai termékeket gyártó Procter&Gamble idén ismét elindítja az Always #Nemaradjle kezdeményezését, hogy segítsen azokon az iskolás lányokon, akik nem engedhetik meg maguknak az alapvető női higiénés termékek vásárlását.

“A menstruáció a nőiesség fontos része. Pubertáskorban a lányok pedig még sérülékenyebbek, mint bármikor, ezért, ha nincs pénzük menstruációs termékekre, az nemcsak higiéniai szempontból lehet probléma, de emiatt nehéz érzelmi állapotot élhetnek át, magukba zárkózhatnak, ami idővel az önértékelésük, magabiztosságuk gyengüléséhez vezethet ebben az amúgy is nehéz időszakban. – mondta Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért és egészségfejlesztésért felelős szakmai vezetője. – A menstruációs szegénység Magyarországon többezer fiatal lányt érint, jóval többet, mint bárki gondolná, ezért kiemelten fontos, hogy társadalmi szinten foglalkozzunk a problémával. Az P&G volt az első, aki ebben a témában mellénk állt, így tavaly a támogatásukkal már több mint négyezer lánynak tudtunk segítséget nyújtani #lánybólnővé programunk során, nemcsak termékekkel, de oktatással és kamaszkori felvilágosítással is.

*A P&G 2018-as online felmérése, amelyet 300, 18–24 éves lány bevonásával készített.

A kezdeményezést idén is bárki támogathatja február 1. és március 15. között: bármely boltban történő Always betét vásárlása, vagy a Facebook és Instagram oldalakon #Always #NeMaradjLe hashtaggel ellátott fotók megosztása után a P&G 1-1 adományt juttat el a rászoruló lányoknak a Magyar Vöröskereszt segítségével.

A Magyar Vöröskereszt az adományozott termékeket a 2020 októberében és novemberében folyamatosan juttatja el a kiválasztott iskolák részére a tavaly ősszel országos szintre emelt #Lánybólnővé kampányuk folytatásaként, mely a tisztasági szerek biztosítása mellett az edukációra is nagy hangsúlyt fektetett. A becslések szerint akár hatszázezer betétnyi támogatás is összegyűlhet a vásárlók segítségével a program végéig, amivel közel másfél-kétszer annyi lánynak lehetne támogatást nyújtani, mint tavaly.

“Büszkék vagyunk arra, hogy évek óta támogathatjuk a Magyar Vöröskeresztet. Tavalyi sikeres #NeMaradjLe programunkat idén kiterjesztettük a közösségi felületekre is, így most arra számítunk, hogy a megosztásoknak köszönhetően legalább másfélszer annyi rászoruló diáklánynak nyújthatunk támogatást a termékeinkkel. – mondta Krubl Yvette, a P&G kommunikációs vezetője. – Az Always #NeMaradjLe kampányunk ugyanakkor nemcsak termékadományozásról szól, szeretnénk nyíltan beszélni a serdülőkorról és önbizalmat építeni a fiatal lányok lányból nővé érésének létfontosságú szakaszában. A menstruáció a nőiesség felé vezető út elválaszthatatlan része, és nem szabad, hogy a lányok emiatt hiányozzanak az iskolából vagy kevesebb időt töltsenek barátaikkal.”

“Nőként és lányos anyaként úgy érzem, kötelességem segíteni a fiatal lányokat, és támogatni egy olyan kezdeményezést, amely egy igen érzékeny problémán igyekszik segíteni. – mondta Ábel Anita, a program nagykövete. – Hiszem, hogy szükség van az őszinte, nyitott beszélgetésre, a megfelelő felvilágosításra, a tájékoztatásra, és a téma iránt való figyelemfelkeltésre. Ez pedig nemcsak azokon a területeken fontos, ahol a diáklányok a menstruációs szegénység miatt hátrányos helyzetbe kerülnek. Örömmel álltam idén is a program élére, mert az Always #NeMaradjLe kampánya jelentős lépés a menstruációs szegénység visszaszorítására.

#Always #Nemaradjle