Az afrobeat kánon élén álló, CKay ’Sad Romance’ debütáló albumának megjelenése izgalmas pillanat Nigéria és tágabb értelemben az egész afrikai kontinens számára.
CKay debütáló dala, az „Nkechi Turn Up” 2016-ban jelent meg, első projektje pedig a következő évben, a ’#WTFiCKay’ EP formájában. Az évek során az énekes-dalszerző zeneiségének különböző részeibe nyúlt bele, és számos projektjében íróként, producerként és előadóként is elkötelezetten közelítette meg munkáit. A ’Sad Romance’ dalai felén Ckay producerként szerepel, köztük a ma már világsikernek mondható „Emiliana” és a „Love nwantiti” című számban.
A ’Sad Romance’ egy önelégültebb, érzelmileg eltérő CKay-t emel ki, aki oda-vissza ingázik a szeretett és a szeretetlenség traumája között. Az album egy személyes történet, amelyben CKay visszagondol legbefolyásosabb romantikus kapcsolataira, bemutatva, hogy gyakran adott és kapott szeretetet. Az a finomság, amellyel a szöveghez, a kompozícióhoz és az énekléshez közelít, segít abban, hogy meggyőző és lenyűgöző történetet meséljen el, és rávilágít arra, hogy ez a kiadvány mennyire megfontolt és szándékos.
Az album 12 számot tartalmaz, amelyek hangulatban, ritmusban és motívumban váltakoznak. A kezdő szám, a „you” igazi siker az R&B, afrobeat és amapiano egyesítésében, majd következik a „Mmadu”, amely visszatér egy ortodoxabb afrobeat formulához. A harmadik trackben Post Malone, Charlie Handsome produceri munkálatait lelhetjük fel, egy emo-afrobeat a „leave me alone”, majd a fájdalmas bosszút bemutató „you cheated, i cheated too” bont tovább. A történet ezután a „come close” és „soja” témájával folytatódik, amibe a „WATAWI” illeszkedik és kölcsönös károk egyikévé fejlődik, a refrén pedig tökéletes beágyazása a bonyolult kapcsolati dinamikát sújtó kavarodásnak, amely alátámasztja a teljes korong tézisét. Ezután CKay duettbe lép a zöld-foki-szigeteki Mayra Andrade énekessel a ‘”samson and delilah” című dalban, a kapcsolatok mérgező hatásairól, valamint a páros szenvedélyes, el nem múló lángja fölött ingadozva. Az utolsó előtti szám, az „Emiliana” finoman a fájdalom és a szívfájdalom másik oldala felé mozgatja a közönséget, miközben az albumot a “lose you” b együttműlödő, Ronisia is szerepel, ami átültet a “love nwantiti” bónusz trackbe – Ckay szenzációs globális slágerének zenekari feldolgozása, ahol az album mögötti történet kezdődött.
Hallgasd meg a vezető „Mmadu”-t!
A teljes kiadvány itt érhető el!