Nem áll le a partiállat

Melissa McCarthy elemében van. A partiállat (Life of the Party, hazai bemutató: május 10.) című vígjátékában, elhagyja a férje, de csak rövid ideig szomorkodik: azután visszamegy egyetemistának, beköltözik a kollégiumba és meghökkentően jól feltalálja magát a sok huszonéves között. A bemutatóra még az egész világon várni kell néhány hetet, de a filmet létrehozó csapat már a következő nagy művön dolgozik. Melissa és férje – aki A partiállat rendezője, sőt egy kis meglepetésszerepben színésze is – valamint közös produkciós cégük bejelentette az újabb projektet: természetesen az az is vígjáték lesz, ráadásul McCarthy egyik legnagyobb sikeréhez, A kém-hez hasonlóan kémfilm: a színésznő egy életével elégedetlen cégvezetőt alakít, akit kiválasztanak, hogy egy mesterség szuperintelligencia kísérletezhessen rajta, hogy az így megszerzett tudását a világ fölötti hatalom átvétele során kamatoztathassa. Az új Melissa McCarthyBen Falcone vígjátékot nemsokára kezdik forgatni, hogy jövőre már be is mutathassák: úgy tűnik, nagy igény van rá, hogy évente egy komédiájuk a mozikba kerüljön.

IC Press