Negyedik alkalommal hirdetik meg a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramot

A két nyertes fiatal szerzőt 3-3 millió forinttal támogatja a Mastercard

A Mastercard idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Mastercard-Alkotótárs programot, amelynek két nyertese 3-3 millió forint támogatást kap ahhoz, hogy idejét alkotásra fordíthassa. A pályaműveket március végéig lehet leadni, a nyertesek nevét a Tavaszi Margón jelentik be májusban. A pályázatokat a Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea alkotta szakmai zsűri bírálja el.

A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért 2021-ben a Mastercard – Alkotótárs programjában olyan rendhagyó alkotói ösztöndíjat indított el, amellyel ezeket szeretné biztosítani fiatal, magyar írók számára. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíj az elmúlt két évben rendkívül sikeresnek bizonyult: a programra eddig összesen 176 fiatal szerző pályázott.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Mastercard-Alkotótárs program idén is folytatódik. Az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek önálló kötetként már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása. A Mastercard Alkotótárs program díjazottjai idén 3-3 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák. Pályázni március 24-ig lehet, az idei évre felkért, Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea alkotta szakmai zsűri május elején választja ki a győzteseket – egy nőt és egy férfit. A nyertesek nevét a Tavaszi Margón jelentik be május 24-én.

Az Alkotótárs pályázaton azonban nem csupán a két díjazott nyer, hiszen a zsűri által kiválasztott legjobb tíz pályázó arra is lehetőséget kap majd, hogy augusztus 15-17. között a zalai Margófeszten, a Mastercard támogatásával megvalósuló Alkotótáborban fejlessze tovább munkatervét. A tábor célja, hogy a döntőbe jutott írók és költők szakmai vezetéssel, egyénileg és csoportban dolgozzanak terveiken.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immáron negyedik alkalommal hirdetjük meg a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjat, hiszen nagyon fontosnak tartjuk a fenntarthatóságot és a hosszútávú gondolkodást ebben a tekintetben is. A program égisze alatt már több irodalmi mű is a könyvesboltok polcaira kerülhetett és a célunk az, hogy ennek lehetőségét teremtsük meg idén is azáltal, hogy két fiatal tehetséget támogatunk” – mondtaEölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A Mastercard – Alkotótárs ösztöndíját 2023-ban Kerber Balázs költő, kritikus, műfordító és Zilahi Anna, költő, író, képzőművész nyerték el.

A Mastercard Alkotótárs ösztöndíjprogram erős ösztönző erőként van jelen az életemben. A pályázási folyamat segített abban, hogy egy régóta velem élő ötletet végre komolyan vegyek, kikristályosítsak és szinopszissá gyúrjak. A rövidlistások nyári tábora a zalai Margófeszten egy újabb fontos állomás volt a számomra, ahol Németh Gábor vezetésével egymás pályázatain és szövegein dolgoztunk. A társaság sokszínűsége miatt nemcsak izgalmas, de nagyon tanulságos műhelymunka alakult ki. Maga az ösztöndíjas időszak lehetővé teszi számomra, hogy a regényhez szükséges kutatásra koncentráljak, a munkám az írás legyen, amit egy polgári állás felől nézve az ember jobbára hobbiként kényszerül művelni. Az íráshoz való viszonyomban beállt ebbéli változás az ösztöndíjam egyik legfontosabb hozadéka.” – mondta Zilahi Anna, aki Fogak című regényében az önként vállalt gyermektelenség és a hiába áhított gyermekáldás nézőpontjait járja körül két fiatal nő egymásra találásán keresztül.

A Mastercard-ösztöndíj egyszerre nagyon fontos szakmai visszajelzés nekem, közben pedig egy lehetőség arra, hogy szabadabban, kötetlenebbül írhassak. Az ösztöndíjprogram közösségi teret is jelent, mert az alkotótáborokban a munkatervem aktív beszélgetések, viták részévé vált, és így olyan dolgokat, szempontokat gondolhattam végig, amelyek egyébként nem jutottak volna eszembe. Hasonló élményt jelentettek az új találkozások, barátságok, az egész kreatív közeg, ami közben körülvett és körülvesz. A közös ötletelések nemcsak kedvet adtak az íráshoz és az alkotófolyamatokban való elmélyüléshez, de olyan pezsgést teremtettek, mely képes volt lendületet adni ahhoz, hogy kritikusabban közelítsek a saját verseimhez, bátrabban nyúljak hozzá a koncepcióhoz. Nagyon jó érzés, hogy ez az ösztöndíjprogram valóban egy folyamat; végigköveti a kötetem készülését, megvalósulását. Így sosem érzem úgy, hogy egyedül vagyok azzal, amit csinálok. A program ideje alatt futó podcastsorozat például segít abban, hogy magam számára is értékeljem, hol tartok éppen a munkában, hogy a saját szavaimmal újrafogalmazzam, mit csinálok, illetve mit szeretnék csinálni. Olyan tér ez, melyben az írás, mint tevékenység, könnyebb és átláthatóbb, és a róla való diskurzus izgalmasabb, szabadabb.” – összegezte Kerber Balázs, aki Számtan a holdas estékre verseskötetében egy narratív struktúrába ágyazva kíván megmutatni egy disztópikus városi teret a benne mozgó alakokkal együtt, akik az egymással való kapcsolódás lehetőségeit keresik.

Az idei pályázatokat február 12-től március 24-ig várják a mastercardalkototars@konyvesmagazin.hu e-mail címre.

A pályázati kiírást és további információkat a konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon lehet elérni február 12-től.