Négy kategóriában esélyes a Tamási Áron Színház a Színikritikusok Díjára

2018. szeptember 20-án kiosztják a budapesti Színikritikusok Díját, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe 1979 óta adományoz az előző évad legjobbjainak. Idén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két produkcióval több kategóriában is szerepel a jelöltek között.

A hagyománynak megfelelően a díjkiosztó ünnepségre nem díjazottakat, hanem várományosokat hívnak, így egyelőre még meglepetés a nyertesek listája. A legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriájában a Sardar Tagirovsky-rendezte Chioggiai csetepaté esélyes, a legjobb jelmeznek Kiss Zsuzsanna Alice-ben látható jelmezeit, a legjobb színházi zenének a sZempöl Offchestra Alice-ben hallható zenéjét, a legígéretesebb pályakezdőnek pedig Korodi Jankát jelölte a huszonnégy színikritikusból álló zsűri. A díjátadóra 2018. szeptember 20-án 20 órától kerül sor a Budapest Bábszínházban.

2016-ban a Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadásának a Bajkó Blanka Alíz által tervezett jelmezei nyerték a Színikritikusok Díjának a legjobb jelmez kategóriáját.