Ne sminkkel tüntessük el a bőrhibákat!
Egy frissen előbukkanó pattanás, pirosas, pikkelyes folt, hajszálértágulat, mitesszerek – mind olyan elváltozások az arcok, melyeket igyekszünk azonmód eltüntetni. Sokszor, a problémás terülteken nem kímélve, vastag korrektor, és alapozó réteggel fedjük le az arcunkat, hogy ne látszódjanak. Ezzel sokszor sokkal többet ártunk, mint gondolnánk – többek közt erre hívja fel a figyelmet Dr. Széchenyi Kornél orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője.
Nagyon nehéz megállni, hogy az ember ne nyomkodja a pattanásait, pedig a gyulladás hamarabb elmúlik, ha nem piszkáljuk. A piros, kisebesedett seb sokáig ott marad, eltüntetni pedig nemcsak nehézkes feladat, de sokszor újabb problémák forrása is. Nem szabad zsíros, alapozóval, színezett, fedőkrémmel vagy korrektorral eltakarni a sérülést, mert ezek úgy fedik le a sebet, hogy az nem tud szellőzni, ráadásul a gyógyulás üteme is lassul – pláne, ha elfertőződik.
Nem csak a bőrápolásra kell figyelni
Dr. Széchenyi Kornél orvos-esztétikai specialista elmondása szerint a pattanásos bőr kezelése bizonyos életviteli alapelvekre épül: nem csak a bőrápolásra, hanem a helyes táplálkozásra is oda kell figyelnünk. A zsírban és cukorban gazdag ételeket ajánlott kerülni azoknak, akiknek problémás a bőre, helyettük rostokban gazdag táplálékot, gyümölcsöt, zöldséget és sovány húsokat kell fogyasztani. “A pattanások kordában tartásában sokat segítenek a célzott kozmetikai kezelések, emellett sok esetben látványos eredményt hoznak az A-vitamin származékok – gyakran szükséges baktériumellenes szerekkel való kombinációjuk. Ezek a faggyúmirigyek kivezető nyílásait szűkítik, és gátolják a baktériumok túlszaporodását”- mondja a szakember.
![](https://ci5.googleusercontent.com/proxy/z0JFH1BQ2y88iCRUPr70aTezQ7B43QwtTTYewttuZj9dUgBbTHiz097WIwxYkRWXmZY8ObWGEZ88sv_w4UYE1gHYvvsc99MyDFraQMDHKzNfhKW6O9hgdZsejwjSPWwZZtbWIDJTLRwHEh-roe9Pr2Wf11TMqFnAy-VKxqY=s0-d-e1-ft#https://gallery.mailchimp.com/268c6decafb2f5bf7a4e542cb/images/cbdcd5f2-28d8-4445-a163-4959143e40f7.jpg)
További hatóanyagok lehetnek a kozmetikai kezelés során: a bőrnyugtató hatású azulén, tápláló borágó- és jojobaolaj, hidratáló hialuronsav és epigran. Ha az arcon már mély hegek, sebes területek vannak, indokolt esetben bőrgyógyász-kozmetológus (nagyon zavaró elváltozás esetén plasztikai sebész) segítségét lehet kérni. “A bőr felső rétegének ledörzsölésével, és lézeres kezeléssel lehet a hegeket halványítani. Fontos megjegyezni, hogy csak szakképzett, tapasztalt orvostól várhatjuk a megfelelő kezelést.”Nem lehet megelőzni
Mitesszerek a bőr elszarusodási zavara miatt jelentkeznek az arcunkon, a legtöbbször az orr, illetve a T-vonal területén. Ilyen esetben nem optimálisan válik le az elszarusodott bőrréteg, az elhalt hámsejtek elzárják a pórusok kivezető nyílását, és a faggyú nem tud a bőrfelszínre jutni. A kezelést érdemes szakemberre bízni, ha rendszeresen eljárunk kozmetikushoz tisztításra, hosszútávon tapasztalhatjuk, hogy a mitesszerek száma csökken. “Az aknét nem lehet megelőzni, az elfertőződését és hegesedését viszont igen. A többszöri arcmosás bőrbarát, lehetőleg illatszermentes, nem allergizáló, bőrközeli tisztítószerrel elegendő. A haj lehetőleg ne lógjon az arcba, a sminktermékek (a gyógykozmetikumok kivételek) pedig kerülendők. Jól alkalmazhatók a faggyúmirigy-működést szabályzó, pórusösszehúzó termékek.
![](https://ci6.googleusercontent.com/proxy/3bTggS_aZMn5_mB1rUpYeoY4ekHRBIqxxzR9wfVAgAESgsXMAp8QNXS6ouLRf8kaJ-P6usmsMufPX51okmoocFtLCHUH-g9eojfQJgSGveS0PJBuOcFpqFZCnUD6u59o7PRyAdVIEpejbYWISko_ApiCGpuMXRELGPUXsm4=s0-d-e1-ft#https://gallery.mailchimp.com/268c6decafb2f5bf7a4e542cb/images/66a5d162-cd42-4c08-a58d-09e6c6f4c888.jpg)
Képek: Pinterest