Nagymama vesztegzár alatt

Pataki Éva Nagymama vesztegzár alatt
A változás regénye

„– Tudod, olyan ez, mintha már odafentről nézném a gyerekeket, amikor a monitoron bámulom őket – mondta a telefonba a fiam felőli nagymama társam a karantén sokadik hetében, és éppígy éreztem én is. Pedig nagyon is éltünk, és nem győztünk csodálkozni azon, hogy a gyerekeink és az unokáink remekül vannak, nélkülünk is életképesek. Eddig nem erről volt szó.”

Az első két Nagymama-könyvben (Nőből is megárt a nagymama, …és megint nagymama) megismert főhőssel nemcsak az történik, hogy az Unoka immár kamaszkorba lépett – a kisebbek is cseperednek, továbbá az évek fölötte sem szálltak el nyomtalanul, ráadásul a férje a nyugdíjas élettel ismerkedik, a kutyája matuzsálemi korban jár, s ha mindez nem lenne elég, ő maga is karanténba szorul, ahogy az egész ország. Hogy lehet ezt átélni, túlélni és mindeközben megőrizni a józan észt és a humort? Ennek az elbeszélésére tesz kísérletet Pataki Éva sorozatának harmadik része, a Nagymama vesztegzár alatt.

ISBN: 9789632939049
Terjedelem: 264 oldal
Méret: 125 x 200 mm
Kötés: tábla, védő
Ár: 3999 Ft
Tervezett megjelenés dátuma: 2020. 10. 16.

Előrendelhető itt.

https://miazablogger.hu/2020/09/30/ezt-se-mondjatok-meg-duronak/