Nagykövetek sütöttek mézeskalácsot az Ökumenikus Segélyszervezet adventi Adománypontján

Iain Lindsay brit nagykövet és Kovács Koko István jószolgálati nagykövet az összefogás és az adakozás fontosságára hívták föl a figyelmet

Idén is önkéntesek százai váltják egymást a szeretet.éhség. Adományponton, az Adventi Ünnep a Bazilikánál helyszínén. Hozzájuk csatlakozott Iain Lindsay brit nagykövet és vele Kovács Koko István, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete, hogy együtt hívják föl a figyelmet az adakozás fontosságára, Magyarország legnagyobb összefogására. Az Egyesült Királyság nagykövetét elkísérte és a sütöde munkájába bekapcsolódott felesége, Bridget Lindsay és a nagykövetség több munkatársa is. A nagykövetek önkéntes munkájukkal arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy amikor karácsonykor megajándékozzuk egymást, gondoljunk azokra is, akiknek nehéz körülmények között telnek az ünnepek és hívjuk a 1353-as adományvonalat, hiszen a felajánlásokból az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésének köszönhetően valódi segítség lesz!

Adománybolt és látványsütőde az Adományponton

A Segélyszervezet adománypontján idén is december 23-ig várják a pénzfelajánlásokat. Az adományponton található látványsütödében folyamatosan készítik a  mézeskalácsszíveket az önkéntesek, hogy ezekkel köszönjék meg a helyben felajánlott pénzadományokat. A sütöde mellett adományboltot is működtetnek az ökumenikusok, ahol a szervezet intézményeiben készült kézműves termékek megvásárlásával lehet támogatni a segélyszervezetet. Nemcsak az Adományponton, hanem a vásár egész területén, az összes árusnál lehet csatlakozni az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez: aki bakkártyával fizet, annak azt is felkínálja a Hellopay rendszer, hogy a vásárlás értékének 5-10-15 vagy 20 százalékát egy mozdulattal hozzá tudja adni a végösszeghez, mely adománnyal az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatja.

2013 óta minden évben a Szent István téren rendezzük be az szeretet.éhség. kampány „főhadiszállását”.  Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat egyedülálló helyszíne meghitt hangulatával ideális arra, hogy az önkéntesek és az adományozók személyesen is találkozhassanak” – mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, aki szerint a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésnek mára emblematikus eleme lett a vásárban található mézeskalácsszív sütödés adománypont. Idén december 23-ig, hétköznap 12-20 óráig, hétvégén pedig 10-20 óráig lesz nyitva a Segélyszervezet Adománypontja.

Mire gyűjt a Segélyszervezet?

Ahogy a gyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem egy egyszeri ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.

Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. Az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből: hogy a felnőtteknek kínáljon esélyt a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.

Hogyan lehet csatlakozni?

  • A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz. 
  • Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is. 
  • A segélyszervezet november 24-től Adománypontot állított föl az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni! 
  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját.  
  • A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal   
  • Az Andrássy úton sétálók az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával támogathatják a kitűzött célokat. Idén az Erkel Színház előtt is lehet adományozni. 
  • Önkéntesként: A Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az onkentes@segelyszervezet.hu címen, akik szívesen segítik adománygyűjtést.