Nagykorú lett a legrangosabb banki seregszemle Magyarországon

Tizennyolcadik alkalommal hirdetik meg a Mastercard – Év Bankja versenyt

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is készültek új kategóriákkal a szervezők

A Mastercard bejelentette, hogy idén immár tizennyolcadik alkalommal hirdeti meg a hazai bankok és pénzügyi szolgáltatók számára rendezett Mastercard – Év Bankja 2023 versenyt. A pályázók néhány korábbi kategória mellett több újdonságra is készülhetnek.

Büszkék vagyunk arra, hogy idén – a mindenki életében különleges – 18. évfordulóját ünnepelheti a Mastercard – Év Bankja verseny, ami mára túlzás nélkül a hazai bankszektor legnagyobb presztízsű megmérettetése lett. Ezt annak is köszönhetjük, hogy mindig figyeltünk arra, hogy a világ és azon belül is a pénzügyi szolgáltatások folyamatos változását ez a versengés is megmutassa. Így talán már az sem meglepetés a partnereink számára, hogy ezúttal is készültünk néhány újdonsággal, és a korábban megismert kategóriákat is finomhangoltuk” – mondta az idei kiírás kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A szervezők továbbra is fontosnak tartják, hogy a hagyományos banki szolgáltatások mellett olyan területek is bekerüljenek a versenykiírásba, amelyek ugyan nem kapcsolódnak a mindennapi ügymenetbe, ugyanakkor megkerülhetetlenek 2023-ban. Így Az év pénzküldési megoldása, Az év üzleti szegmensnek szóló programja, vagy Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása mellett várják a pályázatokat Az év CSR kezdeményezése, Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya és Az év akvizíciós marketing kampánya kategóriákban is. Idén a pályázók Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye kategóriában is megmérettetnek úgy, hogy a zsűri nem csak a digitális, de a bankfióki ügymenetet is figyelembe veszi majd.

2023-ban a bankok a következő 7 kategóriában mérhetik össze teljesítményüket:

  • Az év pénzküldési megoldása
  • Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye
  • Az év CSR kezdeményezése
  • Az év üzleti szegmensnek szóló programja
  • Az év akvizíciós marketing kampánya
  • Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya
  • Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása

A kategóriák győztesének kihirdetése mellett 2024. februárjában, a versenyt lezáró gálán adják majd át a MastercardAz év bankja 2023 fődíjat is, melynek nyerteséről a 7 kategóriában elért eredmények alapján döntenek.

###

A Mastercard – Év Bankja 2023 kategóriái:

Az év pénzküldési megoldása

Ebben a kategóriában azoknak a jelentkezését várják, akik valós piaci igényt kiszolgáló megoldást fejlesztettek, amely felhasználja a blokklánc, a kártyás pénzküldés, vagy az azonnali átutalás (beleértve a nyílt bankoláson keresztüli fizetéskezdeményezési és QR) megoldások egyikét és bemutatja ezen innovatív fizetési megoldás értékét a piacon.

Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye

A „Könnyű és Kényelmes Bankolás Díja” elismerést azon pénzintézetnek ítélik oda, amely kiemelkedő kiválóságot ért el abban, hogy zökkenőmentes és könnyed banki élményt nyújtson Ügyfelei számára. A díj a pénzintézet elkötelezettségét hivatott elismerni, melynek során olyan gördülékeny, gyors és kényelmes banki szolgáltatásokat nyújt Ügyfelei számára, amelyek jelentősen növelik az elégedettséget és a kényelmet.

Kiemeli az innovatív technológiák, az egyszerűsített folyamatok és az ügyfélközpontú gyakorlatok fontosságát abban, hogy valóban zökkenőmentes banki környezetet teremt a pénzintézet Ügyfelei számára.

Az év CSR kezdeményezése

Olyan eredeti ötleten alapuló és megvalósult programok bemutatását várják, amellyel a pályázó 2023-ban a magyar társadalom szerves és támogató részesévé vált. A hatékonyság mellett figyelembe vette az általa választott téma sajátosságait, nehézségeit, problémáit, és ezekre hosszútávon is hatással tud lenni kezdeményezésével. Pályázni minden olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéssel lehet, amely 2023 során valósult meg. A társadalmi ügy témáját illetően a kiírás nem tartalmaz kikötést, így bármely társadalmi téma és ügy kapcsán nyújtható be pályázat. Kikötés azonban, hogy átfogó társadalmi felelősségvállalási stratégia helyett konkrét kezdeményezéssel / kampánnyal / akcióval lehet pályázni (a továbbiakban: kezdeményezés), amely egy konkrét társadalmi téma vagy ügy megszólítása céljából valósult meg. A pályázat további feltétele, hogy a kezdeményezésnek magyarországi fókuszúnak kell lennie, magyarországi célközönséggel és Magyarországon kifejtett hatással.”

Az év üzleti szegmensnek szóló programja

A Mastercard számára az üzleti szektor kiemelt fontossággal bír, hiszen ők adják a hazai gazdaság gerincét.  Épp ezért kulcsfontosságúnak tartják, hogy testreszabott, a napi üzletmenetet támogató, innovatív megoldásokkal segítsék működésüket – legyen szó akár egy többszáz fős nagyvállalatról, vagy egy mikrovállalkozásról. A bankoknak ebben meghatározó szerepük van, hiszen közvetlen és mindennapi pénzügyi kapcsolatban állnak az üzleti szegmenssel. Idén szeretnék díjazni azon pénzintézeteket, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ezen a területen.

Az év üzleti szegmensnek szóló programja kategóriában olyan pályázatokat várnak, amelyek magyarországi mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok igényeit kiszolgáló testreszabott, a napi üzletmenetet támogató, innovatív termék, szolgáltatás, vagy ezek kombinációját tartalmazza.

Az év akvizíciós marketing kampánya

A díj célja, hogy elismerje a leginnovatívabb és leghatékonyabb banki marketing akvizíciós kampányokat, amelyek amellett, hogy az üzleti célokat hatékonyan teljesítették, újszerű megoldásokat és eszközöket alkalmaztak az ügyfelek megszerzésére.

Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya

A pénzügyi világ folyamatosan változik és a digitális technológiák elterjedésével a kiberbiztonsági intézkedések jelentősége soha nem volt ennyire fontos. A pénzintézetek egyre összetettebb fenyegetésekkel szembesülnek, ezért egy átfogó kiberbiztonsági kampánynak kiemelkedő jelentősége van.


A díj célja, hogy elismerje azon pályázókat, amelyek kivételes elkötelezettséget mutattak a kiberbiztonsági edukáció előmozdításában munkavállalói, ügyfelei és akár egy szélesebb közösség körében is. Célja továbbá olyan kampányok elismerése, amelyek hatékonyan felhívják a figyelmet a kiberbiztonsági fenyegetésekre, gyakorlati ismereteket adnak át és ösztönzik a proaktív intézkedéseket a kockázatok csökkentése érdekében.

Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldás

Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása kategóriában olyan pályázatokat várnak, amelyek képesek egy adott vagy akár több korosztály (6-26 év közötti) speciális és valós igényeinek megfelelő innovatív és kiemelkedő ajánlatot adni. #menő #vonzó #nextgen #genz #genalfa